Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem biztos, hogy eladnák a Dunaferrt

Nem biztos, hogy eladnák a Dunaferrt

A Napi Gazdaság minisztériumi forrásokra hivatkozva írta: a kabinet az ISD Dunaferr mögött álló fő tulajdonos orosz Vnyesekonombanknál lobbizna annak érdekében, hogy adja el tulajdonrészét, egyelőre azonban úgy tudni, hogy az oroszoknak nincs ilyen szándékuk – olvasható a lap csütörtöki számában. A magyar kormány eredetileg közvetítő szerepre vállalkozott a potenciális új vevő – a lap információi szerint a vasmű iránt jó pár éve érdeklődő, ám rendre az orosz kormányhoz irányított dél-koreai Posco – és az orosz fél között. Most azonban úgy tűnik, hogy a külföldi tőkebevonás „blöffje” csak az állami tulajdonszerzés elfedését szolgálta – áll a cikkben.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy az acélpiac jelenlegi helyzetében mit kezdhetne az állam a csoportszinten több mint hétezer embert foglalkoztató vállalattal. A lap úgy véli, a felszámolás alatt álló Malév Zrt. Vnyesekonombank felé fennálló 120 millió euró (mai értéken mintegy 34 milliárd forint) adóssága eszköz lehet a magyar kormány kezében. A cégbírósági adatok szerint a vállalat tavalyi árbevétele 300,6 milliárd forint volt, az előző évinél 42 milliárddal több, üzemi vesztesége azonban a 2010. évi 1,7 milliárdról 4,7 milliárd forintra, mérleg szerinti vesztesége pedig 8,5 milliárdról 20,4 milliárd forintra nőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.