Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem bírja az Apple az orosz rohamot

Nem bírja az Apple az orosz rohamot

Az amerikai technológiai vállalat leállította termékeinek online értékesítését, mivel a rubel árfolyama vészesen ingadozik. A rubel mélyrepülése hétfőn kezdődött, azóta 20 százalékos veszteséget mutat a dollárral szemben, és nem kizárt, hogy újabb mélypontokat ér el.

Az oroszok nagybevásárlásba kezdtek, tévéket, mosógépeket, okostelefonokat vesznek addig, amíg fel nem szöknek az árak a gyenge rubel miatt, erre reagált az Apple a bezárással. „A rubel extrém kilengései miatt át kell tekintenünk az árképzésünket. Hamarosan visszatérünk – írta a cég honlapján.”

Az Apple-nek nincs saját üzlete Oroszországban, helyi kereskedőkön keresztül árulják az okostelefonokat és tableteket. Idén már második alkalommal zárják be online üzletüket, november végén 24 órán keresztül voltak zárva ugyanezen ok miatt. Az egynapi leállás után 20-25 százalékkal magasabb árakkal nyitottak újra.

Az oroszok nagy rajongói az Apple-termékeknek, az iPhone 6-osból harmadával többet adott el, mint az amerikaiaknak. 1.57 millió készüléket adtak el, ez milliárdos bevételt jelent. Bár a Samsung vezet az országban, az Apple készülékei elsősorban az elit körében népszerűek.

Dimitrij Medvegyev például első iPhone készülékét Steve Jobstól kapta, amikor ellátogatott a Szilícium-völgybe. Arról küldte élete első tweetjét is. Igaz, azóta Samsungra váltott az orosz miniszterelnök. Biztonsági aggályok miatt inkább a dél-koreai céggel kötöttek megállapodást.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.