Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem baj, ha sok cég elhasal

Nem baj, ha sok cég elhasal

A társaság összesítése szerint mintegy 548 ezer működő cég van a piacon, amelyből az első tíz hónapban 35,7 ezer szűnt meg, emellett viszont 25 ezer új vállalkozást alapítottak.

Tavaly a cégek 6,46 százalékát törölték, míg az idén már két hónappal az év vége előtt az 6,53 százalékát. A szolgáltató úgy véli, amennyiben a tendencia folytatódik, akkor 2014-re 7,8 százalék körüli érték várható. Az idei várható éves cégalapítási index ezzel szemben feltehetően mintegy 0,6 százalékponttal kisebb lesz a tavalyi 6,13 százaléknál.

Megyei vonatkozásban 2014 első tíz hónapjában Pest megyében a legstabilabb a cégvilág, a vállalkozások csupán 4,81 százalékát törölték, továbbá az elemzés rámutat arra, hogy a fővárosban tevékenykedik a legtöbb vállalat, és arányaiban is itt a leggyakoribb a cégalapítás.

Keleti József, a cégcsoport ügyvezető igazgatója szerint a cégek számának csökkenése nem probléma, amennyiben a stabilan működő és megbízható vállalkozások maradnak talpon. Az adósságokat felhalmozó tisztviselőknek már nem olyan egyszerű új vállalkozást alapítaniuk, mint régen, ezért a csökkenés hosszú távon akár egy stabilabb cégvilághoz vezethet.

A kizárólag 100 millió forint árbevétel feletti cégeket alapul véve például a 2014-re várható éves cégtörlési index értéke csupán 0,48 százalék, ami jóval kevesebb mint az összes cégre vonatkozó 7,8 százalék.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.