2024 október 04

Nem baj, ha hamis, csak olcsó legyen?

Kisebb javulás

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a válaszadók közel 40 százaléka állította azt, hogy az elmúlt egy évben vásárolt hamis terméket. Közülük minden második megkérdezett (53,9 százalék) ezt többször is megtette, ami a 2016-os adatokhoz viszonyítva (62,5 százalék) 8,6 százalékpontos csökkenést jelent – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös felméréséből.

A kutatásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a válaszadók csaknem fele (47 százalék) nem vásárolt hamisított terméket az elmúlt egy évben, ami a tavalyi eredményekhez képest 5, 2015-ös eredményekhez képest pedig 9 százalékpontos javulást jelent.

Idén már jóval dominánsabb szerepet játszik az ár a fogyasztók végső döntésének meghozatalában: a válaszadók több mint kétharmada (68,6 százalék) az alacsony ár miatt döntött a hamis termék megvásárlása mellett, ami több mint 15 százalékpontos emelkedés tavaly óta (52 százalék).

Mekkora kár?

A VOLT Fesztivál látogatóival készült felmérés kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is: a válaszadók 60 százaléka szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban, 28 százalékuk pedig úgy véli, hogy a hamisítványoknak a fogyasztókra nézve van a leginkább negatív hatása.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A termékekkel közvetlen kapcsolatba nem kerülő szereplők kiesnek a megkérdezettek perifériájából, hiszen mindössze 12 százalékuk gondolta úgy, hogy a társadalom vagy az állam is kárt szenvedhet a hamisítványok megvásárlása által.

„Pozitív fejlemény, hogy idén már csaknem minden második válaszadó azt jelezte, hogy az elmúlt évben nem vásárolt hamis terméket. Ugyanakkor a felmérésből egyértelműen kiderül, hogy a hamis termékek alacsonyabb ára még mindig nagyon vonzó a fiatalok számára. A hatékony megelőzés érdekében kiemelten fontosnak tartjuk a fogyasztói tudatosság növelését, amelyben arra kívánjuk ösztönözni a vásárlókat, hogy az alacsonyabb ár mellett se vásároljanak hamis termékeket, felismerve annak káros következményeit” – mondta el a kutatás eredményei kapcsán Németh Mónika, a HENT titkára.

Hozzátette: fel kell hívni a fiatal fogyasztók figyelmét arra, hogy a hamis – ezáltal gyengébb minőségű – árucikkek vásárlása során valójában ők is károsultak lesznek.

Vezet az internet

Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók közel kétharmada (62 százalék) az internetet, 23 százalékuk a piacot vagy utcai árusokat, 17 százalékuk egyéb hazai üzleteket, 16 százalékuk pedig a külföldi boltokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.

A kutatás szerint a válaszadókat az esetleges szankciók helyett sokkal inkább a hamis termék minőségének megbízhatatlansága foglalkoztatja; a hamisítványt vásárlóknál ez az arány 66,4 százalék, a nem vásárolóknál pedig 81,5 százalék%, ami 13,5 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest (68 százalék).