Fogynak az ingatlanközvetítő cégek
A hazai ingatlan forgalmazással foglalkozó vállalkozások száma a vizsgált időszakban 2012-ig emelkedett, majd kis mértékben csökkent 2013-ban, ami után a 2014-es minimális mértékű növekedést nem számítva, folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A tavalyi évben a 2012-ben működő 4142 darabvállalkozás helyett, már csak 3988 darab ingatlanközvetítő maradt talpon hazánkban.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”32″]
A szektor árbevételének alakulását vizsgálva nem beszélhetünk több évet átfogó növekedésről vagy csökkenésről. A 2011-2012-es évek közötti csökkenést 2013-ban egy jelentősebb árbevétel növekedés követte, amely 2014-ben megbicsaklott, de 2015-ben a szektor ismét jelenős 13,3%-os bevételbővülést ért el.
Az alkalmazotti létszám a vizsgált években a 2012-es jelentős növekedést, majd a rákövetkező évi jelentős csökkenését, leszámítva nem változott, de a tavalyi létszám adat azt mutatja, hogy a kedvező gazdasági kilátások teljesülése esetén itt is létrejöhetnek még új munkahelyek.
A szektor szereplőinek 36,5%-ka egyéni vállalkozás keretében végzi tevékenységét, ezek jellemzően egy fős vállalkozások, ahol a létszám az önfoglalkoztatás keretében alkalmazott vállalkozó magánszemélyt jelenti, árbevétel tekintetében pedig a piacon működők alsó harmadába tartoznak.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kedvező képet mutat a szektor teljesítményéről, hogy a megszűnt cégek aránya 5 év folyamatos növekedés után a tavalyi évben végre csökkenésnek indult, ami azt mutatja, hogy a megmaradt piaci szereplők stabilizálták helyzetüket.
Budapest itt is vezet
Mivel a piacképes ingatlanok és a fizetőképes kereslet jelentős része is a fővárosra és környékére koncentrálódik nem meglepő, hogy e cégek jelentős része itt végzi gazdasági tevékenységét.
A 2016-ban működő 3998 darab cég több mint 65 százaléka, a Közép-Magyarországi Régióban működik és a szektor árbevételének 79,08 százalékát is ők adták 2015-ben. Árbevétel tekintetében a központi régiótól messze leszakadva következik a Nyugat-Dunántúli Régió 4,82 százalékkal, szorosan mögötte az Észak-Alföldi Régió 4,07 százalékkal, a Közép-Dunántúli Régió 4,00 százalékkal, és a Dél-Dunántúli Régió 3,26 százalékkal. Sereghajtóként a két legfejletlenebb kelet-magyarországi régió zárja a sort: Dél-Alföldi Régió 2,59 százalék. Észak-Magyarországi Régió: 2,17 százalék.
Hogyan tovább?
A szektor teljesítményét a most kezdődő 2017-es évben alapvetően az befolyásolhatja, hogy a piaci szereplők által prognosztizált kedvező változások valóban bekövetkeznek e. A KSH adatai szerint, a kiadott építési engedélyek alapján, jelentős mennyiségű új lakás épül az idén. Kérdés, hogy ezek milyen formában és kiknél fognak értékesítésre kerülni.
A használt lakások eladásának volumenét elsősorban a fővárosban és a megyeszékhelyeken jelentősen befolyásolhatja, hogy az elmúlt években népszerű Airbnb piaca telítetté vált, ami visszaveheti a befektetési célú lakásvásárlásokat a közeljövőben.
Ugyanakkor a lakáshitelezés újbóli beindulása újabb fizetőképes keresletet indukálhat, amely kedvező hatással lehet az ingatlanközvetítők gazdasági teljesítményére – zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgálat projektmenedzsere.