Sötét mód ikon
2026 június 08
Négyszázmilliót érő gyerekrajz

Négyszázmilliót érő gyerekrajz

A 49 esztendős Andy Fields a jelek szerint megütötte a főnyereményt azzal a maroknyi rajzzal és vázlattal, amelynek egy Las Vegas-i kacatvásáron jutott a birtokába. A szakértők ugyanis az amerikai pop-art legenda, Andy Warhol egyik gyermekkori – 10, vagy 11 év körüli – rajzaként azonosították be az egyik alkotást. Az 1930-as évek vége felé született ceruza- és grafitrajzot hivatalosan 1,3 millió fontra becsülték, ám sokak szerint a mű akár ennek tízszeresét is érheti. Fields szerint a Rudy Vallee amerikai énekest és színészt megörökítő portré majdnem két évtizeddel előbbre tolja a pop-art irányzat megszületését és megmutatja, hogy Warhol már gyerekkorában is ennek jegyében alkotott.

 

A Devon megyei Tivertonban élő Fields elmondta, a Sotheby’s és a Bonhams aukciós házak szakértői is bevizsgálták a rajzot és szemernyi kétségük sincsen annak eredetiségét illetően. „Egy hivatalos hitelesítői bizottság jóváhagyása nélkül azonban nem szívesen nyilatkoznának” – mondta a férfi.

 

Hozzátette, hogy miután először szemügyre vette a rajzot, elküldte azt az Andy Warhol Hitelesítői Bizottsághoz, amely rányomta egyedi jelét az alkotás bal alsó sarkába. „Visszaküldték, mondván, hogy nincsen elég bizonyíték, amely alátámasztaná a valódiságát. Érdemes azonban megjegyezni, hogy amikor a legkisebb kétség is felmerül egy alkotás eredetiségével kapcsolatban, akkor egyszerűen rányomják vörös betűkkel, hogy +visszautasítva+. Ennek a képnek az esetében azonban nem így jártak el” – húzta alá.

 

Az alkotás korábban egy olyan férfi tulajdonában volt, akinek állítása szerint nagynénje az ifjú Warhol barátja és dadája volt. A férfi azóta bizonyítékok egész garmadáját halmozta fel, és elmondása szerint rendkívül örül neki, hogy komoly érdeklődők akadnak a rajzra. Az üzletember az eBay portálon hirdette meg az alkotást 1,25 millió fontos kezdőlicittel – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.