Döntő fölényben a betéti kártyák
Pedig a készpénznek jelentős, a GDP arányában 0,5-1,5 százalékos – azaz tízmilliárdokra rúgó költsége van. Jó hír azonban, hogy növekszik a kártyás fizetések és a bankkártyák száma is, a legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember végén 9 millió forint fölé került a bankkártyák száma.
Ezen belül döntő fölényben vannak az úgynevezett betéti kártyák, amelyekből 7,6 millió darabot tartottak nyilván, a hitelkártyák száma pedig elérte a 1,4 millió darabot.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Érdemes utána nézni
A különböző bankszámlákhoz járó bankkártyák ugyanazt tudják, de mégsem egyformák, ha a költségeket nézzük – derül ki a BankRáció.hu február közepén – több mint 10 lakossági bank ajánlatai alapján – készített elemzéséből. A bankkártyák és a bankszámlák között is jelentős különbségek vannak.
„Vannak ingyenesen igényelhető kártyák, sokszor pedig elengedik az első éves díjat, emellett vannak az évi 1000 forint alatti éves költséggel használható kártyák, miközben vannak 4-5 ezer forintosak is” – mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője.
Hozzátette: bankválasztáskor vagy számlaváltáskor mindenképp érdemes a bankkártyadíjakat és a számlavezetési díjakat is összevetni egymással, mert akár egy-egy bank több csomagjánál is lehetnek számottevő eltérések.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A hitelkártyák buktatói
A hitelkártyák esetében még nagyobbak lehetnek a különbségek a BankRáció.hu szerint. Egyrészt az éves kártyadíj akár bőven 10 ezer forint feletti összeg is lehet, a teljes hiteldíjmutatójuk pedig 33-39 százalék, ami nagyon magas érték a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben.
A hitelkártyákat Gergely Péter kizárólag azoknak javasolja, akik biztosan teljesíteni tudják a feltételeket. A hitelkártyákkal való vásárlásokat az adott időszak után rövid időn belül ki kell fizetni a banknak.
„Ha azonban nem fizetünk időben, máris 33-39 százalékos kamatot kell fizetni, ami nagyon magas kiadást eredményez. 50-100 ezer forintos tartozásnál éves szinten több 10 ezer forintba kerülhet a hitelkártyák használata” – mondta a szakértő.
Gergely Péter szerint a következő időszakban tovább nő majd a bankkártyás fizetések aránya, ezzel pedig mérséklődhet a magyar gazdaság készpénzigénye és az ezzel járó több 10 milliárd forintos társadalmi költség.