Rendkívüli Hírek:

2023 szeptember 22

Nagy lendülettel indult Európa

A londoni FTSE-100 index 1,27 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,33 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,02 pontos csökkenéssel, 20 893,94 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest lényegében nem változott.

Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1143 dollárra gyengült a hajnali 1,1176 dollárról.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 44 cent emelkedéssel 48,85 dolláron állt.

Optimista hangulat

Móró Tamás, Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy egy százalék körüli emelkedésre számít a BÉT-en, alacsony forgalom mellett. Hozzátette: minden részvényt érinthet az emelkedés, még a Magyar Telekom papírjait is, amely általában kevésbé reagál a folyamatokra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A szakértő szerint optimista hangulatban fejeződött be az előző negyedév, ami áthúzódott a most kezdődött utolsó negyedévre is. A fejlődő piacok alulteljesítettek a harmadik negyedévben, ez a gyengeség hozhat vevőket – vélekedett. Kicsit stabilizálódott a kínai növekedési kép is – tette hozzá a vezető elemző.

Csütörtök délelőtt az euróövezet szeptemberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe befolyásolhatja az európai kereskedést.

Így zártak szerdán

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,86 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 20 893,96 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,58 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 2,22 százalékkal, Párizsban a CAC-40 2,57 százalékkal erősödött.

Növekedéssel zártak a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. Az S&P azonban így is 2011 óta a legrosszabb negyedévét könyvelte el a tőzsdezárással.