Azonnal folytatódnának a tárgyalások
„Ha az igen győz, a tárgyalások nagyon könnyen megkezdődhetnek. Ha a nem, akkor ismeretlen területre tévedünk. A görögnek kell válaszolniuk” – mondta az afrikai látogatáson tartózkodó francia elnök egy sajtótájékoztatón Béninben.
„Tegnap (szerdán) még megvolt a megegyezés reménye, amely feledtethette volna a referendumot” – hangsúlyozta Hollande. „Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök azonban megerősítette, hogy a nemre szólít fel a vasárnapi referendumon” – mondta Francois Hollande.
Emlékeztetett, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek abban állapodtak meg: meg kell várni a népszavazást, hogy levonják a következtetéseket. Diplomáciai források szerint a francia elnök délelőtt telefonon egyeztetett Angela Merkel német kancellárral a görög válságról, amely egyértelművé tette a francia-német tandem közötti nézeteltérést. Németország szerdán azt jelezte, hogy egy új segélyprogramról csakis a hét végére tervezett görögországi referendum után lehet tárgyalni, míg Franciaország azonnali megállapodást sürgetett még a referendum előtt.
A népszavazás eredményére várnak
„Tegnapig Franciaországban meg voltunk arról győződve, hogy lehetséges lett volna úgy cselekedni, hogy tegnap megszülessen a megállapodás” – mondta Michel Sapin francia pénzügyminiszter az I-télé francia hírtelevízióban.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök „megszólalt, és kitart – ehhez teljesen joga van – a népszavazás mellett, kitart amellett is, – ehhez is teljesen joga van – hogy a nemre szólít fel. Nem tudunk megállapodni valakivel, aki nekünk nemet mond” – fogalmazott Sapin.
Eltérő a következmények
A görög népnek tudnia kell, hogy az igen következményei nem teljesen ugyanazok, mint a nem következményei. „Franciaországnak a Görögországgal való viszonyában sajátos helyezte van. Nekünk van egy olyan képességünk a párbeszédre Görögországgal, ami Németországnak nincs meg. Franciaország a partnereivel mindig is használta ezt a képességet a párbeszédre és ezután is fogja” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
Ciprasz szerdán megerősítette, hogy vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatnak véleményt a görög polgárok.
A miniszterelnök a nemzethez intézett televíziós beszédében arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a referendumon, mert az „döntő lépés lesz egy jobb megállapodás” felé vezető úton. Leszögezte, hogy a népszavazás nem Görögország euróövezeti tagságáról szól, hiszen az adott.
Mi lenne az euró után?
„Nincs kapacitásunk rá, hogy drachmát nyomtassunk. 2000-ben, egy évvel azelőtt, hogy Görögország belépett az euróövezetbe, úgy döntöttünk, megszabadulunk a pénznyomtató gépektől” – mondta Jánisz Varufakisz „Minden áron bent szeretnénk maradni az eurózónában” – szögezte le a görög pénzügyminiszter.
„A(z európai) monetáris unió visszafordíthatatlan” – tette hozzá. A görög kormány, amely már közel állt ahhoz, hogy megállapodjon a külföldi hitelezőkkel, múlt pénteken meglepetésre népszavazást írt ki azokról az intézkedésekről, amelyek fejében a hitelezők folytatnák Görögország pénzügyi megsegítését. Megfigyelők szerint ha a görög szavazók többsége a népszavazáson elutasítja a nemzetközi hitelezők javaslatait, Görögország aligha maradhat a monetáris unió tagja.
Az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormány ugyanakkor váltig azt hangoztatja, nem akarja kiléptetni Görögországot az euróövezetből. Varufakisz pénzügyminiszter rendszeresen elmondja, hogy ez jogilag nem is lehetséges. A népszavazást vasárnap tartják meg Görögországban. A legfrissebb felmérések szerint nagyjából ugyanakkora a támogatók és az elutasítók tábora.