Sötét mód ikon
2026 július 25
Munkát ad a Kék Madár Alapítványnál

Munkát ad a Kék Madár Alapítványnál

A szervezet két, összesen kétszázmillió forint értékű projekt keretében speciális munkaerő-piaci szolgáltatásait fejleszti, és képzéseket nyújt fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű embereknek.

Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a támogatásból kialakított, akadálymentesített irodaépületben februárban Felnőtt-lét Akadémia néven indítanak képzést, amelynek keretében a fogyatékossággal élők – az önálló élethez szükséges – készségeit fejlesztik.

Innovatív foglalkoztatási programjukban 28 ember szerezhet szakács és bionövény-termesztő képzettséget, az alapítvány mindkét szakmában hét-hét ember tartós foglalkoztatását vállalta – tette hozzá.

A Kék Madár Alapítvány évente 50-60 fogyatékossággal élő ember elhelyezkedését segíti elő a nyílt munkaerőpiacon, a szervezet által üzemeltetett Ízlelő családbarát étterem pedig – ahol mozgás-, hallás- és értelmi sérült emberek dolgoznak – sikeres nonprofit vállalkozás.

Az étterem működését tavaly több nemzetközi fórumon jó gyakorlatként mutatta be az alapítvány – jegyezte meg az ügyvezető, hozzátéve, hogy az elmúlt évben 10-12 szervezettel tárgyaltak a szekszárdihoz hasonló kezdeményezésről.

A most zajló program része, hogy kidolgozzák a vállalkozás foglalkoztatási modelljét, és segítsenek abban, hogy további, fogyatékkal élőknek munkát adó éttermek nyílhassanak – fűzte hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.