Sötét mód ikon
2026 június 09
Most kiderül, mennyire vagyunk kutyabarátok

Most kiderül, mennyire vagyunk kutyabarátok

Honnan érkezik a kutya a családba?

Kijelenthetjük, hogy a magyar egy kutyás nemzet: a lakosság hattizedének volt már valaha kutyája, tízből négyen pedig jelenleg is tartanak otthonukban kutyát. Az esetek felében a kedvenc ismerőstől került az új gazdikhoz (53 százalék), ezt követi a hivatalos vagy nem hivatalos tenyésztőtől vásárlás (16-16 százalék), a menhelyről történő örökbefogadás (11 százalék) nem igazán jellemző ránk.

Érdekes eredményt hozott az a kérdés, hogy honnan hoznának el szívesen az emberek kutyát: 60 százalék jelölte a menhelyi lehetőséget, ami azt mutatja, hogy legbelül az örökbefogadás felé is húz a szívünk. A lakosság nagy része (72 százalék) tisztán látja, hogy nagy problémát jelent itthon a sok elhagyott, kóbor kutya és a menhelyek nem tudják mind befogadni.

A Cofidis Magyarország, mint felelős állattartás mellett elkötelezett vállalat felismerte a menhelyen élő kutyák helyzetének súlyosságát, ezért 2017 decemberében összefogott a Hangya Közösséggel  és a Fáztál Te már igazán?  közös jótékonysági akciójuk keretében a lakossággal együtt összesen 3 200 000 forinttal támogatta a menhelyeket, ami 85 hőszigetelt kutyaházat jelentett fedél nélkül, menhelyen élő kutyáknak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Milyen kutyát tartanánk szívesen?

A potenciális kutyatartók elsősorban olyan négylábút választanának, akiből igazi társ, családtag válhat (89 százalék), gyerek mellett is tartható (79 százalék), fiatal és könnyen tanítható legyen (68 százalék). A kutya mozgásigénye is kiemelkedően fontos szempont (75 százalék), ahogy az is, jó házőrző válhasson (62 százalék) belőle, és a kutya mérete a többség számára (60 százalék) szintén fontos tényező. Ugyanakkor a kutya neme (47 százalék), az, hogy lakásban is tartható-e (36 százalék), illetve, hogy törzskönyvezett (30 százalék) és fajtatiszta-e (25 százalék), nem igazán döntő szempont a kiválasztásnál.

Mennyibe kerül egy kutya?

A potenciális kutyavásárlók átlagosan 35 ezer forintért vásárolnának kutyát, a legtöbben 10-20 ezer forint közötti összeget hajlandóak a kutya vételárára költeni. Az egyszeri költségek vizsgálatán túl a kutatás arra is rávilágított, hogy milyen havi és éves költségekkel jár a kutyatartás a magyarok szerint.

A lakosság meglátása szerint egy kutya táplálása havonta átlagosan 7500 forintba kerül. A felszerelések, higiéniai ellátás, általános orvosi költségek kb. 10-10 ezer forintot emésztenek fel éves szinten. A mikrochip beültetés és ivartalanítás nem viseli meg a pénztárcájukat, hiszen ezekre egyszeri alkalommal kell költeniük és összesen 20 ezer forintba kerülnek.

Az állatvédő szakértők szerint viszont hajlamos a lakosság alábecsülni, hogy a kutyatartás a havi költségeken kívül egyéb, váratlan kiadásokkal is járhat, ami megterhelheti a családi kasszát.

„Számítani kell a rendkívüli kiadásokra is. Egy-egy műtét ára 50.000 – 100.000 Ft is lehet, ami eredhet a kutya életkorából vagy egy betegségből, balesetből is. Sajnos a belterjes, ismeretlen genetikával rendelkező szaporulatok miatt is egyre több a beteg kutya.” – mondta el Wieden Kriszta, a Hangya Közösség vezetője.

 Mit gondolunk az örökbefogadásról?

A potenciális kutyatartók valamivel több, mint a fele (60 százalék) nyitott az örökbefogadásra, de javuló tendenciát mutat, hogy számos pozitív érvet tudtak felsorakoztatni mellette. Az emberek érzékelték: az örökbefogadás egy olyan lehetőség, amivel segíthetnek egy kiszolgáltatott élőlényen (91 százalék), és felléphetnek a felelőtlen kutyaszaporítás (75 százalék) és a kóbor kutyák problémája ellen (82 százalék).

A legtöbben azt is tisztán látják, hogy a menhelyi kutyák állatorvosi vizsgálaton esnek át, beoltva és chippel ellátva adják át őket (75 százalék), ráadásul úgy vélik több szeretetet képesek adni (65 százalék), mint más kutyatársuk.

Mégis, a lehetséges gazdikat sok tényező eltéríti az örökbefogadástól: attól félnek, hogy a kutya nehezen kezelhető, idomítható (60 százalék), illetve, hogy agresszív lehet (56 százalék), idősebb, így már nem lehet velük olyan sok időt együtt tölteni (50 százalék), illetve, hogy a kutya nem tudná megszokni az új az új családját (57 százalék), lakóhelyét (49 százalék). Sokan attól is tartanának, hogy a kutyának fizikai vagy lelki sérülései lehetnek (48 százalék), és hogy nehézséget jelentene az ilyen kutyák speciális igényeire figyelni (44 százalék). A menhelyi örökbefogadás menetét kevesen tartják bonyolultnak (23 százalék).

Kutyatartás = felelősség

A magyarok elsősorban a saját hely biztosítását (95 százalék) és a kutya zárt helyen tartását (89 százalék) várják el a felelős kutyatartóktól, valamint, hogy a gazdik családtagként tekintsenek a kutyára (87 százalék) és odafigyeljenek a négylábú fajtájának megfelelő egészségügyi és lelki szükségleteire is (87 százalék).

A napi szintű foglalkozás (84 százalék) és a megfelelő táplálás (72 százalék) szintén jelentős helyen szerepelnek. A lista legvégén az ivartalanítás foglal helyet, ezt nem tartja olyan fontosnak a lakosság (54 százalék). Mindezek ellenére a válaszadók háromnegyede mégis úgy véli, az ivartalanítás elmaradása hozzájárul ahhoz, hogy sok a kóbor kutya itthon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.