Kifulladni látszik a dollár korábban megállíthatatlannak tűnő ralija. Ilyenkor azonnal adódik a kérdés, hogy álljunk be a zöld hasú temetési menetébe, vagy korai még a sírásókért kiáltani.
Ez bizony korrekció
Rövidtávon van tere az euró erősödésének – vélekedett Buró Szilárd, az Equilor online üzletág vezetője. Hozzátéve: 1,12-1,13 lehet az emelkedés célára az EUR/USD kurzusban. Miután a Fed lépései és a GDP adatok sem tekinthetőek dollárbarátnak. Ám ez a mozgás még bőven a korrekció keretein belül marad, s középtávon továbbra is érvényes a dollár erősödő trendje.

A Fed gyengíti a dollárt?
Benne van a pakliban – folytatta -, hogy a kamatemelés lebegtetésével szándékosan gyengíti a dollárt a Fed, hiszen a mostani gyorsjelentési szezonban cégek sora magyarázta a bizonyítványát a negatív devizahatással. Nem lehet tehát véletlen, hogy nem kerültünk közelebb a beharangozott kamatemeléshez.
Őszig összejöhet a paritás
Az sem zárható ki, hogy a halogatás nyomán túlárazza a piac a Fed kamatdöntését, s majd épp a kamatemelés fullasztja ki a dollárt. A szakirodalomból jól ismert a „Vedd meg a pletykát, add el a hírt!” jelenség. Ebben az esetben is előfordulhat, hogy maga a döntés már dolláreladásokat hoz. De az ősz végére prognosztizált kamatemelésig még a dollár erősödése van napirenden. Célárnak a paritást lehet kiűzni – tette hozzá.
Kamatemelési periódus indulhat
Rövidtávon tehát az euró, míg középtávon a dollár lehet a nyerő. Hogy mit hoz az őszre várt kamatdöntés? Nos, ez kétesélyes. Nagyon nem mindegy, hogy egyszeri kamatemelésről lesz szó, vagy pedig kamatemelési periódus kezdődik. Az előbbi akár a dollárerősödés kifulladását is hozhatja, az utóbbi pedig további dollárerősödést indíthat.