Az általános tartalékolás a legfontosabb
A K&H felmérést készített arról, milyen megtakarítási célokat tűznek ki maguk elé a hazai lakossági befektetők, mire gyűjtenek leginkább. Ez alapján az látható, hogy az elmúlt négy év során nagymértékben felértékelődött az általános tartalék, illetve a gyermekek útnak indításának jelentősége.
A felmérés mostani eredménye szerint egyértelműen az általános tartalék a legfontosabb, a válaszadók 77 százaléka képez ilyet az esetlegesen bekövetkező váratlan események miatt, míg négy éve ez az arány mindössze 28 százalék volt.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ezt követően a nyugdíjas évek biztonságára, valamint a gyermekek jövőjére – például iskoláztatás vagy lakásvásárlás – fókuszálnak leginkább befektetéseik során. Utóbbinál szintén látványos az elmozdulás, hiszen négy évvel ezelőtt a befektetők csupán 16 százaléka választotta megtakarítási célként a gyerekek támogatását.
„A megtakarítások célját azért fontos meghatározni, hogy jobban lássuk a vállalható kockázatot és befektetési időtávot. Ennek mentén tudjuk ugyanis kialakítani az egyedi befektetési stratégiát, amely a portfóliónk összetételét határozza meg” – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Növekvő megtakarítások
A felmérésben megkérdezett prémium, azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkező magánbefektetők válaszai arra is rávilágítanak, hogy nagyrészük folyamatosan növeli befektetését, és évente több alkalommal is ránéz a félre tett összegre.
Ezt mutatja, hogy a megkérdezettek jellemzően évente néhány alkalommal gyarapítják megtakarításaikat, és minden hatodik befektető teszi ugyanezt havi rendszerességgel. További 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy évente egy alkalommal tesz hozzá már meglévő megtakarításaihoz, és mindössze 12 százalék az, aki nem növeli a korábban félre tett összeget.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszeresség és a gondos odafigyelés nagyon fontos, mivel az egyéni igényekhez és ajánlásokhoz igazított portfólió hozhat hosszú távon jó eredményt” – tette hozzá a szakember.