Csökkenő indexek
A londoni FTSE-100 index 0,41 százalék, a frankfurti DAX-30 0,52 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,65 százalék mínuszban állt a kereskedés első perceiben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,60 pontos csökkenéssel, 27 935,67 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,05 százalékkal gyengült.
Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1269 dolláron állt a hajnali 1,1273 dollár után.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 5 cent (0,10 százalék) emelkedéssel 49,10 dolláron állt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Bizonytalan napok
Elemzők szerint a kezdeti, nem túl nagy gyengülés részben annak köszönhető, hogy nincs egyértelmű trend az ázsiai piacokon. Megfigyelők szerint egész nap komoly bizonytalansági tényező lesz és még pénteken is az marad a csütörtökön nyíló kétnapos amerikai Jackson Hole-i nemzetközi bankártalálkozó.
A fórumon pénteken szólal fel Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, akitől sokan azt várják, hogy burkoltan ugyan, de célzást tesz a legközelebbi kamatemelés időpontjára.
Irány nélkül
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sincs egyértelmű trend.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Tokióban a Nikkei-225 index 0,25 százalék csökkenéssel 16 555,95 ponton fejezte be a napot. A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál 0,36 százalékkal gyengült, a szöuli 0,04 százalékkal süllyedt, a tajvani börze irányadó indexe ugyanakkor 1,09 százalékkal erősödött.
A tokiói zárás után még nyitva tartó hongkongi tőzsde 0,2 százalék pluszban, a sanghaji börze irányadó mutatója viszont 1,02 százalék mínuszban állt.
Mit hoz a nap Budapestnek?
Kiemelkedő teljesítményt nyújthat az OTP a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a szakértők szerin. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője továbbra is nyári, alacsony forgalmú kereskedésre számít a magyar tőzsdén, az OTP részvényei lehetnek a kivételek, a magyar bankpapírral április óta nem látott csúcsokon kereskednek, ára tegnap is emelkedett.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint délelőtt a német üzleti hangulatindex befolyásolhatja a magyar tőzsdét, míg délután az amerikai munkanélküliségi és tartós cikkek megrendeléséről szóló makroadatok mozgathatják a nemzetközi és a magyar piacot is.
Az amerikai mutatók azért is különösen fontosak, mert részben ezek is hatnak az amerikai monetáris politikára, valamint a jegybank szerepét betöltő Fed elnökének, Janet Yellen-nek pénteki, Jackson Hole-i beszédére.
Kiemelte, hogy az OTP-részvények ára ismét közelíti a 7400 forintos kritikus szintet, amennyiben ezt átlépi, a forgalom megnövekedhet, egyébként közepes forgalom várható.
Így zártak tegnap
Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,48 százalékkal 6835,78 pontra gyengült, Frankfurtban a DAX-30 0,28 százalékkal 10 622,97 pontra erősödött, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,32 százalékkal 4435,47 pontra emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,59 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 27 949,27 ponton zárt szerdán.
Gyengültek szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.