Sötét mód ikon
2026 június 10
Mínuszokkal indított Amerika, esik az olaj

Mínuszokkal indított Amerika, esik az olaj

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,50 százalékkal, az S&P 500 0,38 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,30 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt a nyitást követő percekben.

Yellenre várva

A piacok Janet Yellen beszédét várják. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke késő délután szólal fel a New York-i gazdasági klubban, és a befektetők arra számítanak, hogy valamilyen fogódzót ad az idei kamatemelések mértékére és ütemezésére nézve.

Az elmúlt hetekben Yellen többször is kifejtette, hogy az amerikai gazdaság helyzete megengedné ugyan a fokozatos kamatemelést, de a globális gazdasági környezet nem kedvező, és a Fednek nincs előre kijelölt kamatpályája.

Az utóbbi napokban viszont a Fed több magas rangú tisztségviselője határozottan támogatta, hogy a bank még az idén többször emelje a kamatokat. John Williams, a Fed San Francisco-i tagbankjának elnöke kedden sürgette a kamatemelést, hangsúlyozva, hogy túlzottak a zordabb világgazdasági klímának és a pénzpiaci turbulenciáknak az amerikai gazdaságra gyakorolt hatását övező aggodalmak.

Hétfőn vegyesen zárt New York. A Dow Jones 0,11 százalékkal, a S&P 500 0,05 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite viszont 0,14 százalékkal csökkent.

Spekulánsok mozgatták az olajat

Az olaj jegyzése gyengült. A Commerzbank szakértői szerint az utóbbi hetek áremelkedésében jelentős szerepet játszott a spekuláció, az év eleje óta megkétszereződött a Brentre kötött vételi opciós ügyletek állománya, és „tekintélyes árkorrekciós potenciál halmozódott fel”. Ez tartós árcsökkenéshez vezethet, ha a spekulánsok megkezdik a nyereség realizálását. Több elemző cég úgy látja, hogy a fundamentális tényezők nem változtak, a túlkínálat még legalább két évig fennmarad, a jelenlegi árszint fenntarthatatlan, és akár ismét 30 dollár alá eshetnek a jegyzések.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kora délután a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordóját (159 liter) 38,67 dolláron jegyezték, 1,83 százalékkal alacsonyabban, mint hétfő este. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 2,26 százalékkal, 39,36 dollárra ment le.

Az arany ára az erősödő amerikai kamatemelési várakozások hatására csökkent. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1218,35 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,2 százalékkal alacsonyabban, mint hétfő este.

A dollár gyengült. Az euró napközben 1,1170 és 1,1218 dollár között ingadozott, az európai valuta kora délután 1,1207 dollár körül forgott az előző esti 1,1194 dollárral szemben.

Emelkedik az ingatlanok ára

Az egész amerikai piacot lefedő S&P/Case-Shiller index éves összevetésben 5,7 százalékkal emelkedett az előző havi 5,4 százalék után. A Reuters által megkérdezett elemzők 5,8 százalékot vártak. Leginkább továbbra is a nyugati parton drágulnak a lakóingatlanok, így kétszámjegyű növekedést mértek Portlandben, San Franciscóban, Denverben és Seattle-ben.

A lakásárak 2,6-szer gyorsabban emelkedtek, mint az átlag órabérek, de még mindig 11 százalékkal elmaradnak a 2006 évi csúcstól, amikor az olcsó jelzálogkölcsönök nyomán felszöktek az árak, majd a buborék kipukkadása válságba sodorta az egész világgazdaságot.

Szakértők szerint az áremelkedés az idén 5 százalékra lassul le, ahogy a vásárlók elérik lehetőségeik határát, különösen a drága régiókban. Miközben a csekély kínálat felhajtja az árakat, a finanszírozás gondot okozhat a potenciális vásárlók, különösen a fiatalok széles körében, akik diákhitelük és hitelkártya tartozásuk miatt kevesebb jelzáloghitelt kapnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.