Így indult a nap Európában
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 21 720,15 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott.
A londoni FTSE-100 index a kereskedés kezdetén 0,19, a frankfurti DAX index 0,39, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalék veszteséget mutatott.
Elemzők valamivel nagyobb, 0,3-0,8 százalék körüli veszteségeket jeleztek előre az indexek csütörtöki nyitására.
Megint a görögökön a piacok szeme
Móró Tamás csökkenést vár a nap elején mind a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mind az európai piacokon, majd a görög hírek fényében lehet további esés vagy esetleg fordulat a tőzsdéken. Úgy vélte, hogy az Eurogroup ülésen (az euróövezeti pénzügyminiszterek értekezletén) nem lesz megállapodás a görögökkel, ezért elképzelhető, hogy a negatív hangulat hosszabb távon is kitart. A befektetők a görög feszültségek miatt inkább menekülnek a kockázatosabb eszközöktől – jegyezte meg.
Csütörtökön az eurócsoport, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, a görög adósságtörlesztésről tárgyal, értékeli a ciprusi és a görög reformprogramok eredményeit. Az eurócsoport ülésén folytatódnak a tárgyalások Görögország és hitelezői között az aktuális mentőcsomag utolsó részlete átutalásának feltételeiről, az államcsőd elkerülésének a lehetőségeiről.
Miután a tárgyalófelek nem jutottak közös nevezőre a kérdésben múlt hét végi megbeszéléseiken, utolsó lehetőségként az euróövezeti pénzügyminiszterekre hárult az ellentétek elsimításának a feladata. Befolyásolhatja még a befektetői döntéseket csütörtökön az Egyesült Államok májusi fogyasztói árindexe, valamint a munkanélküliségi segélykérelmek heti alakulása.
Innen indultak az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,69 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 21 720,15 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,27 milliárd forint volt.
Szerdán az indexek veszteséggel zártak, a londoni 0,44 százalékkal 6680 pontra, a frankfurti DAX 0,60 százalékkal 10 978 pontra, a párizsi CAC-40 pedig 1,02 százalékkal 4790 pontra esett.
Meglökte a Fed az amerikai piacokat
Pluszban zártak szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 30,66 ponttal, 0,17 százalékkal, 17 935,14 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 4,09 pontot, 0,2 százalékot emelkedett, és 2100,38 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 9,33 ponttal, 0,18 százalékkal gyarapodott, és 5064,88 ponton zárt.