2024 március 04

Mindjárt robbanhat a piac, de most így állnak az albérletárak

2013-ban még Budapesten is csak 2000 forint környékén alakult a bérelt lakások átlagos négyzetméter ára, melyhez képest a vidéki értékek már akkor is jócskán el voltak maradva.

Az árak a lakások méretével változnak. A nagyobb lakás bérleti díja ugyan magasabb, a fajlagos ár mégis alacsonyabb, mint például egy garzon esetében. A kisebb alapterületű lakások fajlagos árai mindig magasabbak, legyen szó akár bérletről, akár eladó ingatlanról.

Legmagasabb átlagos négyzetméter árak tehát a 30-35 négyzetméteres lakásokat jellemzik, és már 2013-ban is ez a méretű lakás volt fajlagosan a legdrágább. Budapesten is épphogy elérik azonban a 2000 forintos átlag négyzetméter árat a 80-100 négyzetméter közötti ingatlanok a bérleti piacon.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nem véletlen tehát, hogy a fiatalok, főleg az egyetemisták vagy pályakezdők, gyakran társbérletbe költöznek. Egy főre így jóval kedvezőbbek egy nagyobb lakás fenntartási költségei, mint egyedül vagy párban kibérelni egy garzont.

A legalacsonyabb és legmagasabb négyzetméter árak közt 2013-hoz képest nőttek a különbségek, azaz sokkal nagyobb lett az eltérés a legdrágább pesti kerületek és a vidéki árak közt. A 20-35 négyzetméteres lakások esetében például 2013-ban csak 650 forint körül volt a különbség (VI. kerületi maximum érték és pécsi minimum) a vizsgált területek szélső értékei közt, addig 2017-ben már majdnem 2000 forint (V. kerület és Kecskemét).

Hasonló mértékű volt a különbség a főváros legdrágább és az olcsóbb vidéki egyetemi városok közt a 40-60 négyzetméteres méretkategóriában is. A 80-100 négyzetméteres albérletek átlagos négyzetméter ára azonban nem mozdult el drasztikusan egymástól.