Sötét mód ikon
2026 július 26
Mindent ki kell használni

Mindent ki kell használni

Az október végén indított projekt 125 millió forintos beruházással jár. Az Új Széchenyi Terv 61 millió forint támogatást ad a projekthez – tette hozzá a szakember.

Tájékoztatása szerint a túrkevei gyógyfürdőt ellátó termálkút eddig megfelelő kezelés hiányában jelentős mennyiségű metánnal szennyezte a légkört. Ezután a termálkút vizéből leválasztják a kísérőgázt, majd villamos- és hőenergia előállítására használják fel.

A számítások alapján évente 106 tonnányi metán vonható ki a vízből, ebből a gázmotorok maximálisan évi 413 megawattórányi villamos energiát, valamint 12 ezer 866 gigajoule hőenergiát állítanak elő. Az energiatermelés során a metánból a klímát lényegesen kevésbé terhelő kisebb mennyiségű szén-dioxid és víz keletkezik.

A helyben fel nem használt villamos energiát értékesítik. A keletkező hőenergia, a termálhővel együtt a gyógyfürdőt övező létesítmények fűtését és melegvízellátást fogja biztosítani.

Az Yntergy Zrt. és a Lisznyai Épitőipari Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében folyó munkák 2013. július végén fejeződnek be.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.