15 perces
Kedden is erős maradt az OTP, egyelőre nem lehet fogást találni az árfolyamon, ami hamarosan elérhető a 11700-nál található ellenállási zónát és a mindenkori csúcsot is vele együtt. 11300-tól sikerült elemelkedni tegnap, ezt követően 11600 fölött is járt a papír. A zárás kis híján a napi maximumra érkezett, egyelőre tehát meggyőző az árfolyam teljesítménye. A 11700-nál kijelölt ellenállási zóna azonban már nehezebb falatnak bizonyulhat, erősen kérdéses, hogy ha tesztelésre kerül a folytatásban, akkor sikerül-e átlépni. Érdemes itt figyelni a lehetséges fordulós jelzésekre, melyek a 11000-11700-as tartományban maradást vetítenének előre.
Támasz: 11330; 11000
Ellenállás: 11700

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Érdemi emelkedéssel, mérsékelt forgalom mellett emelkedett tovább a bankpapír, az elmúlt három napban így már 600 forintos emelkedést tudva maga mögött. Ezzel egyfelől a korábban letört meredek emelkedő trend fölé tért vissza, másrészt karnyújtásnyira kerül mindenkori csúcsától és az itt található ellenállási zónától. A 11700-as zóna kifejezetten erős akadály felfelé, lehet számítani az elkövetkező napokban megtorpanásra a szint tesztelésének során. A kitörés 12000 irányába meglepő lenne, első körben erre nem kell feltétlenül számítani.
Támasz: 11000
Ellenállás: 11700-11780
