Pozitív meglepetés
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,32 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,28 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,48 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,49 százalékkal emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,69 pontos emelkedéssel, 27 178,76 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,04 százalékkal erősödött.
Az eurót 1,1204 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Nincs megállás
Az olaj világpiaci ára ismét csökkenésre váltott, noha az ázsiai kereskedésben még enyhe pluszban állt. Közép-európai idő szerint szerda reggel kilenc óra után pár perccel az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 41,69 dollárba került, 11 centtel, 0,26 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 6 centtel, 0,15 százalékkal, 39,45 dollárra süllyedt.
Nem számítottak jó napra
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kiemelte: a tőzsde mozgásának irányát a nap folyamán érkező európai és amerikai makroadatok határozzák meg, a magyar piacon egyelőre nincs olyan fontos információ, ami befolyásolhatná a kereskedést. A fontosabb makroadatok közül kiemelte az amerikai szolgáltató szektort érintő beszerzésimenedzser-indexet, valamint a szintén Amerikából érkező foglalkoztatási adatot.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A Richter és a Mol árfolyama várhatóan ma is emelkedik majd, az OTP-nél viszont további eladókra számít, így az elemző szerint folytatódhat a bankpapír árfolyamának esése. Móró Tamás szerdán a BÉT-en kis, közepes, nyári forgalomra számít.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a befektetők kivárásra rendezkedtek be a Magyar Telekom és a Mol gyorsjelentése előtt: a Magyar Telekom csütörtökön piaczárás után, a Mol pedig péntek hajnalban teszi közzé második negyedéves számait.
Az elemző szerint az általános negatív részvénypiaci hangulat keddhez hasonlóan szerdán is uralkodó lehet Európában, így a magyar piacon is.
Sok adatot várunk
Szerdán viszonylag sok adat várható. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet délelőtt hozza nyilvánosságra az euróövezet és a legnagyobb euróövezeti gazdaságok szolgáltatóipari és kompozit beszerzésimenedzser-indexeinek (BMI) júliusi adatait, délután pedig az amerikai BMI-k következnek. Az Európai Unió statisztikai hivatala ugyancsak délelőtt közzéteszi az euróövezet júniusi kiskereskedelmi forgalmának adatsorát. Az Egyesült Államok Ellátási Lánc Menedzsment Intézete délután közli a feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor júliusi beszerzésimenedzser-mutatóját.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Folytatódik a vállalati gyorsjelentési szezon: a nagy európai és amerikai vállalatok közül például a Continental, a Crédit Agricole, az HSBC, a Rational és a Société Générale számol be második negyedéves eredményeiről.
Ázsiában sem mentek jól a dolgok
Ázsiában Kína kivételével veszteséges volt a tőzsdei kereskedés szerdán. Tokióban 1,74 százalékos, Szöulban 0,88 százalékos, Ausztráliában 1,19 százalékos, Hongkongban pedig 1,77 százalékos mínuszban állt az irányadó index a záráshoz közeledve, míg Sanghajban 0,20 százalékos, Sencsenben pedig 0,26 százalékos nyereséget mutattak az indexek.
Tegnap komoly gondok voltak
Tetemes veszteséggel zárult a kereskedés kedden a főbb európai részvénytőzsdéken. A Budapesti Értéktőzsde egy százalékot meghaladó mínusszal zárt.