Sötét mód ikon
2026 július 23
Minden a feje tetejére áll a hatóságnál

Minden a feje tetejére áll a hatóságnál

A tárcavezető kifejtette, a legfontosabb, hogy – a tervek szerint – a hatóság munkáját a jövőben a szaktárca államtitkársága irányítja majd, mégpedig úgy, hogy a minisztériumi államtitkár egyben a hivatal vezetője lesz. A NAV – eddigi – központi, irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább.

Ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága: ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék munkáját segíthetik majd. A módosítások számottevően befolyásolnák a cégek és a magánszemélyek mindennapjait, hiszen ezentúl a kormányhivatalokban is működne NAV-ügyfélszolgálat.

A miniszter megjegyezte, hogy az adófizetőknek így módjuk nyílna arra, hogy lakóhelyükhöz, székhelyükhöz közel eső helyen juthassanak érdemi adóügyi információkhoz. A módosítások január elsején léphetnek életbe. Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez. Elképzelhető, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.