A videó kattintásra indul.
Egyszer csak elfogynak?
A cégalapítások száma 1,8 százalékkal növekedett, míg a cégmegszűnések száma 15,3 százalékkal mérséklődött az utolsó 12 hónapban, amelyek hatására tovább közeledett egymáshoz a cégalapítások és cégtörlések száma – derült ki a Bisnode cégcsoport év végi elemzéséből. A pozitív trendek ellenére azonban – néhány iparág kivételével – újabb 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma Magyarországon.
2017-ben tovább növekedett az új alapítású cégek száma hazánkban; igaz, a mostani 1,8 százalékos növekedés jócskán elmaradt a 2016-os 5,3 százaléktól. Az 5 éves lejtmenet eredményeképp 2015-re 25 ezer alá csökkent az új cégek száma, majd megfordult a trend, és 2016-ban 26,3 ezerre, 2017-ben pedig közel 26,8 ezerre emelkedett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Csökkenő fluktuáció
Az elmúlt egy év cégalapításait negyedéves bontásban vizsgálva szembetűnő változás, hogy míg a korábbi években erős szezonalitás mutatkozott az új cégek számának alakulásában, addig az utolsó négy negyedévben a fluktuáció mértéke jelentősen csökkent.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az elmúlt három évben a cégalapítás szempontjából legaktívabb és legkevésbé aktív negyedéveket tekintve a cégszámokban tapasztalt eltérések rendre 951 (2015.), 826 (2016.) és 331 (2017). A leggyengébb negyedév továbbra is a harmadik negyedév volt 6505 céggel.
Az óév legerősebb negyedéve viszont kivételesen nem a negyedik, hanem a második negyedév volt 6836 céggel. A 2016-os év azonos időszakaihoz viszonyítva a legjelentősebb változás – 7 százalékot meghaladó növekedés jellemezte a harmadik negyedévet, amelyet közel 2,5 százalékos növekedéssel a második negyedév követett, majd minimális – 0,3 százalékos – visszaeséssel az első negyedév következett, a sort pedig a negyedik negyedév 1,5 százalékos cégszám csökkenéssel zárta.