2024 március 29

Milliárdos nagyságrendű kárt okozott a keddi ítéletidő

Elázó pincék és garázsok

A legtöbb kárt a felhőszakadás és az azt követő beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai. Gyakoriak voltak a tetősérülések, illetve panelhézag-beázások is, az első összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvő ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy mind területileg, mind időben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fővárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén.

Az első összesítések szerint a felhőszakadás egyértelműen a Budapest észak-déli vonalat érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségű csapadék.

Gyakoribbak a nagy esőzések

A kárstatisztikák alapján a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi években a korábbinál gyakrabban fordultak elő szinte monszunszerű esőzések Magyarországon is, amikor az egyébként ilyenkor szokásos mennyiségű csapadék időbeli és térbeli koncentrációt mutatott.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak, 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot.

Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 15 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés is elérhető – írták.