Ez esetleg megváltozhat. El lehet vitatkozni azon, hogy van-e jelentősége Bill de Blasio New York polgármesteri székéért folytatott küzdelemben aratott győzelmének vagy egyes demokraták (például Elizabeth Warren) nyitásának a társadalombiztosítás szélesítése felé. Vajon sor kerülhet-e arra, hogy Obama elnök által kiadott nyilatkozat – „Az egyenlőtlenség korunk kihívása” – talán politikai gyakorlattá változzon? A vita eltolódott a tudósok terhére, miszerint az egyenlőtlenség nem olyan súlyos társadalmi probléma.
Valószínűleg ez a tétel hibás.
Valójában az egyenlőtlenség témájának takaréklángon tartása is felelős a gazdaság elhúzódó válságáért. Nem sokkal fontosabb a gazdasági növekedés biztosítása, mint azt mérlegelni, hogy a növekedés milyen része kerül kiosztásra?
Nos, nem.
Először is, a feltörekvő amerikai középosztálynak igen nagy közvetlen hatása van a növekvő egyenlőtlenségre. Ezentúl az egyenlőtlenség valószínűleg fontos szerepet játszott a gazdasági káosz kialakulásában és döntő szerepe van abban, hogy a gazdaság nehezen keveredik ki a válsághelyzetből.
Az átlagos amerikai most, a válság végén messze szegényebb, mint 2008 előtt. A családok alsó 90%-a az elszegényedés jeleit tükrözi, miszerint a gazdaság által előállított „torta” (az elosztásra kerülő GDP) is kisebb, és az abból kapott részesedésük is csökkent. Mi lehet még a probléma? A válasz, meglepően az, hogy többé – kevésbé hasonlóan változnak, vagyis az egyenlőtlenség kiemelkedően megnőtt az elmúlt 6 évben, ahogy ez már meglátszik a középosztály jövedelmén is, ami társulva a szegényes gazdasági növekedéshez. Azokra az időkre emlékeztet, amelyek a legnagyobb gazdasági lesüllyedést hozták az 1930-as években.
Szélesebb perspektívában tekintve a szélesedő egyenlőtlenség a középosztály leszakadó jövedelmének legfontosabb oka. Ennek ellenére, ha megpróbáljuk értelmezni a 2008-as nagy gazdasági válság és az azt követő „nem olyan nagy gazdasági visszaemelkedést”, az egyenlőtlenség gazdasági, és mindenekfelett a politikai hatása igen jelentős.
Széles körben elfogadott, hogy a háztartások eladósodottsága ágyazott meg a gazdasági válságnak, amely éppen a növekvő egyenlőtlenségek mentén alakult ki és a kettő között egyértelmű közgazdasági összefüggés áll fenn. A válság lesújtott és a jövedelmek egyre inkább eltolódtak a középosztály rovására egy szűk elit javára, ami lecsökkentette a fogyasztói keresletet, így az egyenlőtlenség közvetlenül is felelős a gazdasági válságért és a lassú kilábalásért.
Az egyenlőtlenség azonban igazából politikai csapás is. A válság előtti években egy emlékezetes kétpárti egyezség élt Washingtonban a pénzügyi dereguláció tekintetében, amely nem rendelkezett ugyan elméleti vagy történelmi megalapozottsággal, de működött. A válság kitörése után persze gyorsan számos bankot meg kellett menteni. Amint ez megtörtént, egy új egyezséget fogalmaztak meg, amely szerint ne legyen közvetlen álláshely – teremtés az állam részéről, inkább költségvetési hiány állítólagos fenyegetésére összpontosítsanak. Világszinten is.
Mi az azonos a válság előtti és az azt követő konszenzusban? Gazdaságilag mindkettő káros. A dereguláció lehetővé tette a válságot, és a költségvetési megszorítások bármi másnál inkább felelősek a bicegő újraemelkedésért. Emellett mindkét konszenzus a gazdasági elit érdekeivel egyezik, akiknek politikai befolyásuk vagyonukkal együtt növekedett.
Ebből lehet tisztán megérteni, hogy Washingtonban a foglalkoztatási válság idején miképpen húzhatnak le a szociális biztonsági program vagy a Medicare költségvetéséből. A kiadás-csökkentésnek nincs gazdasági szükségszerűsége: a válságos gazdaságban az államnak többet, nem pedig kevesebbet kell költenie és a foglalkoztatási gondok időszakában nem időszerű az évtizedes szintű esetleges költségvetési kérdésekre összpontosítani. Egy támadás a szociális programok ellen nem találkozik a népesség elvárásával.
Világszinten pedig úgy tűnik, mintha a brüsszeli Bizottság, Angela Merkel és az IMF emberei mind hiányoztak volna az egyetemi tanórákról, amikor Keynes és elmélete tárgyalásáról volt szó. Ezért láthatjuk kilátástalannak Európa kikecmergését a válságból.
A szupergazdagok közötti felmérések azt bizonyítják, hogy – az általános vélekedéssel szemben – az országok fő problémájának a költségvetés egyensúlytalanságát látják, és annak kiegyenlítésére javasolják a szociális programok megnyirbálását. Valóban ezeket a priorításokat halljuk a politikai párbeszédekben, az összes földrészen.
Vágyálom, hogy valójában politikamentesen lehetne ezeket a kérdéseket tárgyalni, pusztán gazdasági alapokon. Rögtön politikai színezetet kap, ha osztályokról vagy harcról kerül szó.
Az elnöknek valószínűleg igaza volt. Az egyenlőtlenség a mai idők nagy kihívása. Nemcsak Amerikában.
