Görögország nem tartja be a szabályokat
Mi tiszteljük Ausztriát, és tiszteljük választott vezetőit, nem is akarunk és tudunk tanácsot adni nekik – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök közölte: Magyarország déli határa védelmére koncentrál.
Magyarország a nemzetközi szabályokat betartja. A hatóságok megpróbálnak minden bevándorlót rászorítani a jog erejével arra, hogy regisztráljon Magyarországon úgy, ahogy azt a nemzetközi jog előírja. Azt azonban, aki nem akar regisztrálni, hanem rögtön tovább akar utazni, nem lehet kényszeríteni, hogy menedékjogot kérjen Magyarországon – jelentette ki a kormányfő. A tudósító kérdésére Orbán Viktor leszögezte: Magyarország az európai szabályokat betartva védi Európát.
Ez Görögországról nem mondható el, ezért is tolódott fel a probléma Magyarországig és Ausztriáig – fogalmazott a miniszterelnök.
Jobb volt az 56-os rendszer
Az 1956-ban Ausztriában befogadott magyarokkal kapcsolatban elmondta: ha ugyanaz a rendszer lenne ma is, mint akkor Ausztriában volt, nem lennének ezek a gondok.
Akkor a magyar menekültek engedély nélkül nem sétálhattak a bécsi utcákon, összegyűjtötték őket táborokba, ott tisztességesen gondoskodtak róluk, leadhatták az igényüket, hogy hova akarnak továbbmenni, és amikor volt befogadó ország, továbbmentek. Azonban az eljárás végéig a táborban kellett lenniük – tette hozzá Orbán Viktor.
Határt kell húzni
A menekültkvótával kapcsolatban kijelentette, ha lezárják Európa külső határát, és nincs utánpótlása az illegális határátlépésnek, akkor lehet beszélni bármilyen megoldásról, azonban a sorrendet nem szabad felcserélni.
A miniszterelnök közölte: le kell zárni Európa határait, egyúttal Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be. Orbán Viktor attól tart, hogy máskülönben „több millió” menekült fog Európába érkezni.

Az előírások szerint az uniós határt érvényes papírok nélkül nem lehet átlépni, ezek ellenére Ausztria akadálytalanul átengedte a migránsokat, akiknek nagy része gazdasági bevándorló – mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Magyarország rendelkezik azzal a pénzügyi és rendőri erővel, hogy minden menedékkérőt ellásson és elszállásoljon.
Németországban akarnak menekültek lenni
A probléma nem nálunk van – mondta a miniszterelnök, és rámutatott: a bevándorlók nem menedéket akarnak találni, hanem Németországban akarnak menekültek lenni.
Orbán Viktor közölte: nem lesz szükség fegyverhasználatra a déli határon, hiszen ott felépül a kerítés, amelyet nem lehet átlépni, aki pedig át akarja törni, azt le kell tartóztatni, és jogi eljárás alá kell vonni.
Még érvényben van a dublini rendelet
Angela Merkel a koalíciós pártok vezetőinek hétfőre virradó éjjel tartott egyeztetése után az alkancellárral, Sigmar Gabriellel tartott sajtótájékoztatóján a Magyarországról indult menedékkérők érkezésére utalva azt mondta, hogy „mozgalmas, részben lélegzetelállító hétvégén vagyunk túl”, és köszönet jár a hatóságoknak és az önkénteseknek a rendkívüli helyzetben végzett munkáért.
Hangsúlyozta, hogy a menedékkérők fogadása olyan „képet” alkotott Németországról, amelyre mindenki büszke lehet. Hozzátette: „a hétvégén hozott döntés ellenére Dublin III. érvényes”. „Erről a magyar miniszterelnökkel is beszéltem” – mondta Angela Merkel.
Változtatnak a feltételeken
A menekültválságot csak „európai szolidaritással” lehet megoldani, Németország nem hajlandó egyedül fogadni az összes menekültet.
„Németország hajlandó befogadni embereket, de az Európai Unió minden országa képes fogadni menekülteket úgy, hogy ők ott menedéket találjanak a polgárháborúk és az üldöztetés elől” – szögezte le.
Merkel közölte: Németország gondoskodni fog arról, hogy akinek védelemre van szüksége az érkezők közül, az megkapja, de akinek nincs esélye a menedékjogra, annak gyorsan vissza kell térnie hazájába.
A koalíciós pártok vezetői abban is megállapodtak, hogy törvényi intézkedésekkel egyszerűbbé teszik azoknak a menedékkérőknek a kiutasítását Németországból, akiknek hazáját „biztonságos államnak” tekintik, mint például Montenegrót, Koszovót vagy Albániát.
Ezen kívül a menedékkérők a jövőben kevesebb pénzbeli és több nem pénzbeli támogatást kapnak majd, és a kormány javítja a menekültek lakhatási körülményeit, növeli a számunkra indítandó nyelvórák és a szövetségi rendőrök számát.
Lesznek változások
Németországot meg fogja változtatni a migránsok tömeges bevándorlása, de a kormány azon lesz, hogy ezek a változások pozitívak legyenek az ország számára – mondta a kancellár.
Sigmar Gabriel hozzátette: a migránsoknak a német társadalomba való integrálásához le kell győzni a lakosság félelmeit.
„Nyíltan kimondom, hogy lesznek konfliktusok. Minél nyíltabban beszélünk arról, hogy az emberek nyugtalanok, hogy félelem van bennük, és hogy lehetnek majd konfliktusok, annál inkább azt gondolom, hogy a realista megközelítés, a valósággal való szembenézés segíteni fog” – mondta a szociáldemokrata alkancellár.