Nyitottságot várnak
Li úgy vélte, az Európai Unión a sor, hogy a 15 évvel ezelőtti, Kína Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) történő belépésekor tett ígéretének hivatalosan eleget tegyen. Jelezte egyúttal: egy kereskedelmi háború senkinek nem tenne jót, különösen a jelenlegi lassulással jellemzett gazdasági helyzetben.
Merkel jelezte, nem kellene az ezzel kapcsolatos vitát túlságosan érzelmi alapokra terelni. Sajtójelentések utaltak arra, hogy tavalyi kínai útján már kifejtette, Berlin támogatja a státusz megadását, de Kínának még mindig vannak teendői az ügyben, különösen a közbeszerzések piacának megnyitása terén. Most mindehhez annyit tett hozzá, hogy szakértői szinten további egyeztetésekre van szükség, de meggyőződése, hogy lesz megoldás.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Túltermelési válság
Peking tisztában van azzal, hogy Németország, illetve Merkel szava meghatározó a 28 országot tömörítő európai blokkban. És azért erőlteti a kérdést, mert médiajelentésekből ítélve egyes tagországok és Washington részéről nagy a nyomás arra, hogy Kínának mégse ítéljék meg a kereskedelem „akadálymentesítésének” számító fontos „elismerést”.
A közelmúltban például a kínai acéltermékek alacsony ára miatt tüntettek Brüsszelben, mert ez az európai acélipart, munkahelyek ezreit veszélyezteti.
A kínai miniszterelnök ezzel kapcsolatban kijelentette, az egyoldalú kereskedelmi protekcionizmussal nem lehet a kérdést megoldani, Kína nem szánt szándékkal árasztotta el olcsó acéllal a világot, a lépést épp a piaci körülmények váltották ki. Hozzáétette, Peking lépéseket tett a túltermelésből fakadó helyzet kezelésére.
Tovább tárják a kapukat
Merkel megbeszélésein még nagyobb szerepet követelt a német vállalatoknak, kijelentette, Németország nyitott a külföldi befektetők előtt, ugyanazt várja el Kínától is. Kiemelte ugyanakkor, hogy viszonossági alapon utat kell nyitni a bankszektorban a kínai bankoknak a német piacon.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Megjegyezte azt is, szeretné, hogy a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) működését szabályozó új kínai törvény nem nehezítené e civil szervezetek munkáját az országban. Li nyilvánosan ismét ígéretet tett arra, hogy tovább nyitják a kínai piacot a külföldi vállalatok előtt, hogy külföldieket a hazai cégekkel egyenlő elbírálás alá veszik, az üzleti eljárások méltányosak és átláthatóak lesznek.
Autóipari beruházások
Li és Merkel pénteken jelen voltak a Daimler AG és a kínai BAIC Motor megállapodásának aláírásán. A két járműipari vállalat 4 milliárd jüan (608 millió dollár) értékű beruházást szentesített, amely pekingi székhelyű közös motorgyártásukhoz kapcsolódik.
A Kína és Németország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 164 milliárd dollárt tett ki, ezzel Kína Németország 4. legnagyobb kereskedelemi partnere, fordítva pedig Németország az 5. helyen áll.