
Merkel és Hollande is megszólalt a görög adósságrendezésről
Május végéig meg kell állapodni
Angela Merkel és Francois Hollande megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a német kormány vezetője és a francia köztársasági elnök is rámutatott, hogy júniusban véget ér a Görögország támogatására indított második segélyprogram.
Mindketten hangsúlyozták, hogy legkésőbb május végére ki kell dolgozni a program lezárásáról szóló megállapodást az athéni vezetés és az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács – az eurócsoport – egyeztetésein. Ehhez „jelentős előrelépések” szükségesek és fokozni kell A folyamat lendületét – mondta Angela Merkel.
Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások
A kancellár és a francia elnök bejelentette, hogy csütörtökön Rigában tárgyalnak Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel az Európai Unió keleti partnerségi csúcstalálkozójának margóján. A tárgyaláson azt a közös álláspontot képviselik majd, hogy Németország és Franciaország kiáll Görögország euróövezeti tagságának megtartása mellett, de „hosszú távú és tartós megoldást” tart szükségesnek, mert a jelenlegi „állandó bizonytalanság nem jó senkinek” – mondta Francois Hollande, megjegyezve, hogy a görög államháztartás finanszírozási szükségletei miatt sincs vesztegetni való idő.
Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében összeállított hitelkeretekből, cserébe megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania. A támogatási program befejezéséhez az eurócsoportnak jóvá kell hagynia a görög kormány részletes reformjavaslatait, különben nem folyósítják a második csomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét.