Nem lenne második esély
Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy az EU értékközösség, amelynek „álláspontja világos: kategorikusan elvetjük a halálbüntetést”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Nem lehet EU-tag olyan ország, amelynek jogrendjében szerepel a halálbüntetés, ezért a halálbüntetés visszaállítása véget vetne a török uniós csatlakozási folyamatnak – mondta a szóvivő.
Súlyos kérdések merülnek fel
Hangsúlyozta, hogy Németország elítéli a katonai államcsínyre tett kísérletet, de azt is határozottan képviseli, hogy a jogállamiság szabályai és az arányosság elve alapján kell eljárni a puccskísérlet utáni helyzetben.
Steffen Seibert elfogadhatatlannak nevezte a katonák elleni „önkényeskedést és bosszút”, amely a kísérlet bukásai utáni órákat jellemezte, és úgy vélte, súlyos kérdéseket vet fel, hogy már a következő napon eltávolítottak állásukból 2500 bírót.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Még nem teljesült minden feltétel
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást „külön kell kezelni”. A megállapodás az emberiesség alapján köttetett, mindkét fél érdekét szolgálja és „működik”, hiszen jószerivel megszűnt az illegális migráció az Égei-tengeren, és elkezdődött a Törökországra nehezedő terhek megosztása az EU és Törökország között pedig megkezdte – mondta a német kormányszóvivő.
Azzal kapcsolatban, hogy a megállapodás rendelkezik az uniós vízummentesség megadásának felgyorsításáról, Steffen Seibert leszögezte, hogy a török állampolgárok vízummentessége csak akkor lehetséges, ha a török fél teljesítette valamennyi feltételt. Ez még nem történt meg, ezért folytatni kell a tárgyalásokat – mondta.
A szóvivő a többi között azt is elmondta, hogy Angela Merkel kancellár ugyan rendszeresen tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, de a puccskísérlet óta nem beszéltek.