Sötét mód ikon
2026 július 24
Menekült-ügy: tanulhatna tőlünk az EU

Menekült-ügy: tanulhatna tőlünk az EU

Szijjártó Péter – aki magánemberként érkezett Békéscsabára, a kolbásztöltő versenyre – hangsúlyozta: az Európai Uniónak villámgyorsan megoldást kellene találnia a bevándorlási válságra, mert egyre mélyebb lesz a káosz és a konfliktus, „egyre mélyebb sebek jöhetnek létre szomszédos országokban”.

A probléma csak torlódik

Azt mondta, szomszédok, partnerországok ugranak egymásnak a bevándorlási nyomás keltette válsághelyzetben, pedig ha egy idő múlva a válság véget ért, ugyanúgy egymás szomszédai lesznek, és ugyanúgy rá lesznek utalva az együttműködésre.

Szerbiából többen akarnak átmenni Horvátországba, mint ahányan onnan átmehetnek Szlovéniába, és ahányan aztán átmehetnek Ausztriába – magyarázta, hozzátéve: a probléma csak fel fog torlódni. A magyar modell láthatóan működik. Magyarország – egyedüliként -minden schengeni és dublini szabályt betart.

„Csak mi felelünk meg hiánytalanul az Európai Tanácsi követelménynek, hogy minden közös európai szabályhoz tartani kell magunkat” – fogalmazott.

Változnak a vélemények

Közölte: így nyilatkoznak most már az osztrákok is, akik a kerítésépítést, a schengeni és dublini szabályoknak megfelelést dicsérik és elismerik. „Milyen hosszú utat tettünk meg azóta, hogy az osztrák kancellár a legsötétebb európai diktatúrákhoz hasonlított minket” – jegyezte meg.

A románok is egyre békülékenyebb hangot ütnek meg, és a szlovénok is elismerően beszélnek a magyar modellről. A külügyminiszter szerint ezért ha Európa egy működő modellt akar életre hívni, a magyart kellene alapul vennie.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Megjegyezte: vasárnap, az uniós vezetők értekezletén a valódi cselekedetek irányába kellene elmenni, és nem kellene hagyni, hogy az európai integráción mély sebek keletkezzenek a válság miatt.

Románia is készenlétben van

Elmondta: figyelik a migrációs útvonalak alakulását, és ha szükségessé válik, a magyar-román határon is megépítik az ideiglenes határzárat. Előkészítő lépéseket, bizonyos alapvető földmunkákat egy szakaszon már elvégeztek.

Ha Románia irányába térnek el a bevándorlási útvonalak, akkor megteszik azokat a lépéseket, amelyekkel az országot és a magyar embereket meg tudják védeni, és a közös európai szabályokat be tudják tartani – húzta alá. Megjegyezte ugyanakkor: jelenleg nincsen szó arról, hogy Románia felől érkeznének a bevándorlók tömegei.

Ausztria intézi a továbbjuttatást

Szombaton kora délután mintegy kétezer migráns tartózkodott a táborban, ahol csarnokokban, fedett helyen várhatják ki az emberek, hogy továbbutazzanak Németország felé. A hatóságok konyhát és orvosi szobát alakítottak ki a területen, mobilvécéket és mosdókat is elhelyeztek.

Helyszíni információk szerint a menekültek gyorsan cserélődnek. Attól függően szállítják tovább őket a német határ felé, hogy mennyi hely ürül meg az ott kialakított befogadó központokban. Ezért van, akinek két napot kell várnia a továbbutazásra, ám van, aki két órával az érkezése után már újra buszra, vonatra szállhat.

Érkezési sorrendben utaznak

Beérkezésekor minden menekült kap egy karszalagot egy számmal, ami egyben a „jegyét” is jelenti a grazi vasútállomásra induló buszokra, vagyis érkezési sorrendben indulhatnak tovább. Ennek megfelelően türelmesen várják a menekültek, hogy sorra kerüljenek. Ehhez hozzájárul az is, hogy verőfényes napsütés és csaknem húszfokos meleg van Grazban.

Ugyanakkor a Graz felé vezető 67-es főúton még mindig sok, a szlovén határtól induló migráns gyalogolt szombat délután Ausztria belseje felé. Néhányan a határtól 17 kilométerre található Leibnitz vasútállomásán vártak Németország felé tartó vonatokra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.