Sötét mód ikon
2026 július 24
Mélyben marad a brit alapkamat

Mélyben marad a brit alapkamat

A brit jegybank nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (160 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem. Mindkét döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A Bank of England – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja – 2009 márciusa óta tartja 0,50 százalékon alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord: a bank alapítása – 1694 – és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá az irányadó brit jegybanki kamat.

Sokára lesz kamatemelés

A brit gazdaság jelenlegi inflációs környezetében senki nem is számít arra, hogy a Bank of England a belátható előrejelzési távlatban monetáris szigorításba fogna, különös tekintettel arra, hogy a múlt hónapban – több mint fél évszázada először – negatív inflációt mértek Nagy-Britanniában.

Mélyben az infláció

A brit statisztikai hivatal (ONS) minapi bejelentése szerint a fogyasztói árindex áprilisban 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly áprilisinál.

Történelmi távlatú összehasonlításban – a jelenlegi számítási módszer alapján visszatekintve – legutóbb 1960 márciusában volt negatív az éves brit infláció. Az ONS becslése szerint, ha akkor a jelenlegi normák alapján számították volna ki az inflációt, a fogyasztói árindex 0,6 százalékos csökkenését mutatták volna ki éves összevetésben.

Nagy-Britanniában márciusban és februárban zéró, januárban pedig 0,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció, és már ezek az adatok is mélységi rekordot jelentettek.

Írhatja a levelet az elnök

A Bank of England számára a kormány által előírt követendő inflációs cél 2 százalék. Ha ettől a céltól a tizenkét havi infláció bármelyik irányban 1 százalékpontnál nagyobb mértékben eltér, a brit jegybanktörvény alapján a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles magyarázatot adni a brit pénzügyminiszternek az okokról.

Mark Carney, a Bank of England két éve munkába állt kanadai kormányzója kinevezése óta már ötször volt kénytelen megírni ezt a levelet George Osborne pénzügyminiszternek. Az elsőt a decemberben kimutatott 0,5 százalékos éves infláció miatt kellett megírnia, és a tizenkét havi inflációs ráta azóta is folyamatosan több mint 1 százalékponttal a 2 százalékos kötelező célszint alatt jár.

Lassuló GDP

Mindeközben jelentősen lassult a brit gazdaság növekedési üteme is az idei első negyedévben. A statisztikai hivatal eddigi két, egybehangzó becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2015 első három hónapjában 0,3 százalékkal nőtt a tavalyi negyedik negyedévhez mérve, és 2,4 százalékkal volt magasabb, mint 2014 első negyedében.

A tavalyi negyedik negyedévben 0,6 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban negyedéves összevetésben, a tavalyelőtti és a tavalyi negyedik negyedév közötti növekedés pedig 3 százalékos volt.
    A tavalyi év egészében átlagosan 2,8 százalékkal emelkedett a brit GDP-érték.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.