A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,23 százalék, a frankfurti DAX index 0,30 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalék veszteséget mutatott. Kedden az indexek veszteséggel zártak, a londoni 0,53 százalékkal 6753 pontra, a frankfurti 0,58 százalékkal 11 001 pontra, a párizsi 0,15 százalékkal 4850 pontra csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,14 pontos csökkenéssel, 22 031,91 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,02 százalékkal gyengült.
Minden nap a görögökről szól
A piacok figyelmét a nap fő eseménye, az EU, valamint a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) brüsszeli csúcstalálkozója mellett a görög törlesztési krízis végjátékának legújabb fejleményei köthetik le.
Gond lesz a nyugdíjjal is
A görög nyugdíjrendszer „egyszerűen nem tartható fenn” – mondta, jelezve, hogy a hónap végéig van még lehetőség a megállapodásra, de szorít az idő – figyelmeztetett.
Szerdán Alakszisz Ciprasz görög kormányfő, François Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár tesz még egy kísérletet kompromisszumos megoldás kidolgozására a görög államcsőd elkerülése érdekében.
Az Athén által kedden benyújtott reformjavaslatot Brüsszel nem találta kielégítőnek. Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának elnöke például kedden egy esti tévéinterjúban a nyugdíjrendszer átalakítására szólította fel Görögországot.
A vállalati hírek közül szerdán a BMW májusi eladásai és a Lufthansa májusi utasforgalma érdemelheti ki a befektetők figyelmét.
Ma valami végre megindulhat
Móró Tamás szerint pozitív hatással lehet a hazai részvényekre, elsősorban az OTP-re és a Richterre, hogy az olajár emelkedése miatt erősebb a rubel. Emiatt kis emelkedés elképzelhető ezeknél a papíroknál, bár az OTP keddi erősödése talán már megelőlegezte ezt. Jelentős mozgásra nem számít a magyar tőzsdén az elemző, összességében stagnálást vagy kis emelkedést tart valószínűnek.
A CIB Bank elemzése szerint szerdán Magyarországon és a fejlett piacokon is üres a makrogazdasági naptár. Az ázsiai részvénypiac hangulatára hatással lehet az MSCI index átsúlyozása, a fő kérdés, hogy a kínai papírok bekerülnek-e az indexbe.
A CIB elemzői szerint a következő fontos adatközlés a csütörtöki amerikai kiskereskedelmi statisztika lesz, illetve a görög fejleményeket is feszülten figyelik a befektetők. Az alaphangulat így várhatóan nem változik, jó hírek hiányában az óvatosság dominálhatja a kereskedést.
Felejthető volt a tegnapi nap
Három veszteséges kereskedési nap után alacsony forgalomban vegyesen és keveset változtak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei.
Kedden az indexek veszteséggel zártak, a londoni 0,53 százalékkal 6753 pontra, a frankfurti 0,58 százalékkal 11 001 pontra, a párizsi 0,15 százalékkal 4850 pontra csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,38 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 22 036,05 ponton zárt kedden.