A cég tájékoztatása szerint az elmúlt hetekben folytatták azt a munkát, amelynek célja, hogy az elkövetkező években is jelentősen hozzájárulhasson a magyar gazdaság teljesítményéhez a vállalat. Ennek érdekében „részletesen áttekintettük működésünket és üzleti prioritásainkat” – írták.
A felülvizsgálat eredményeképpen olyan struktúrát alakítottak ki, amely hatékonyan alkalmazkodik a változó kiskereskedelmi környezethez, ugyanakkor egyre magasabb színvonalon képes kiszolgálni a vásárlókat – áll a közleményben.
Az elsősorban a budaörsi központi irodát érintő változásokról a Tesco szerdán tájékoztatta a munkaügyi központot és a szakszervezeteket, az érintett munkavállalókkal pedig megkezdte az egyeztetéseket.
„Azon munkatársak száma, akiknek a Tesco nem tud további lehetőséget felajánlani, 50 alatt van” – olvasható a közleményben.
A Tesco a korábbi csoportos létszámleépítési bejelentését kiegészítve újabb 206 munkavállaló elbocsátását jelentette be, amiről szerdán megszületett a megállapodás a helyi szakszervezetek és a munkaadó között. Ezt követően kezdődik a kibővített elbocsátás részleteiről a technikai egyeztetés – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke korábban.