Attól függ, hogy nézzük
2016 III. negyedévében az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,7 százalékkal növekedtek.
2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 9,3 százalékkal csökkent, ezen belül a gép- és berendezésberuházások 4,7 százalékkal nőttek, az építési beruházások 21 százalékkal visszaestek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Növekedett az aktivitás
A beruházások közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében (az állami tulajdonú vállalkozások csökkenő beruházásai mellett) 3,3 százalékkal nőtt, ezzel szemben a beruházások egytizedét megvalósító költségvetésben 57 százalékkal elmaradt a beruházási teljesítmény az egy évvel korábbitól.
A nemzetgazdasági ágak több mint felénél a beruházás aktivitás emelkedését regisztráltuk, a legnagyobb mértékben (46%) a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágban, ahol új számítástechnikai eszközök beszerzései is növelték a beruházások teljesítményét – áll a KSH közleményében.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Több mint egy évig tartó csökkenés után a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházási teljesítménye 35 százalékkal nőtt, amiben a gép- és járművásárlások mellett szerepet játszottak ültetvényekkel kapcsolatos nagyberuházások is. Szintén kiemelkedően emelkedtek – a szálláshelyek vendégforgalmának és árbevételének hosszabb ideje tartó növekedése mellett – a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházásai (34%).
Mértek jó eredényeket is
A nemzetgazdasági beruházások harmadát realizáló feldolgozóipar fejlesztései 15 százalékkal meghaladták a bázisidőszak szintjét. Néhány kiemelkedő nagyberuházáson túlmenően az ipari vállalkozások többségénél is emelkedett a fejlesztési kedv. Az alágak többségében a beruházási aktivitás – az előző negyedévhez hasonlóan – ismét jelentősen nőtt, leginkább a fémalapanyag és fémfeldolgozó termék gyártása, valamint az egyéb feldolgozóipar területén. Kimagaslóan növekedtek a beruházások a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása alágban, és az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása területén is.
Az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágban a beruházási volumen 8,6 százalékkal nőtt, ezen belül a lakásépítések és -felújítások, valamint az üzleti (például iroda és raktár) ingatlanfejlesztések egyaránt bővültek.
Egyre több a sporttal kapcsolatos fejlesztés
A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban – a kiskereskedelmi üzletek értékesítési volumenének hosszabb ideje tartó emelkedése mellett – a beruházási teljesítmény 15 százalékkal nőtt.
A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén a beruházások növekedésében (2,0%) szerepet játszottak elektromos távvezetékek felújításával kapcsolatos ráfordítások is.
A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak bővülését (21%) a sporttal kapcsolatos fejlesztések – kiemelten uszodák, tornatermek és versenysporttal kapcsolatos nagyberuházások – okozták – közölte a KSH.
Kiestek az uniós források
Kilenc nemzetgazdasági ágban csökkent a beruházási aktivitás, a legnagyobb mértékben (79%) – a korábbi negyedévekhez hasonlóan – a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban, aminek oka az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek befejeződése.
A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene – elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások alacsonyabb beruházási teljesítményei miatt – 31 százalékkal visszaestek.
Az EU-forrásból fedezett fejlesztések 2015. végi befejeződésével nagymértékben csökkentek a beruházások a humán egészségügyi és szociális ellátás ágban (73%), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (41%), valamint az oktatásban (23%).