Sötét mód ikon
2026 június 11
Megválasztották a főváros új vezetőit

Megválasztották a főváros új vezetőit

Nemzeti konzultációt sürget Orbán

A kormányfő hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy a 2010-ben felmutatott összefogás nem szalmaláng volt, hanem tartós, hosszú távú egység, amelynek része a nemzet fővárosa is. Most pedig eljött az igazi magyar fellendülés megalapozásának történelmi pillanata – fogalmazott.

Kiemelte ugyanakkor, hogy minden kérdésben az emberek mellett kell állni, velük kell megvalósítani a terveket – aminek jól bevált eszköze a nemzeti konzultáció -, „technokrata megközelítéssel, az emberek kioktatásával” ugyanis semmire sem lehet jutni. A nemzeti konzultáció rendszere szerinte azt üzeni az embereknek, hogy „halljuk a hangjukat, megfogadjuk a tanácsaikat”.

Orbán Viktor azt is fontosnak nevezte, hogy a konfliktusoktól sem szabad félni, szerinte egyébként egy demokráciában nem is lehet konfliktusmentes politikát folytatni, kivéve akkor, ha valaki nem csinál semmit. Hangsúlyozta: az elmúlt négy évben sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket, mint ha csendben maradt volna, és vakon követi azt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió vagy valamely nagyhatalom utasításba ad. „Szuverén országhoz méltatlan dolog lenne ez” – mondta.

Közelebb a fővárosiakhoz

A Fővárosi Közgyűlés új összetételével kapcsolatban Orbán Viktor nagy lehetőségeket lát abban, hogy a fővárosnak mostantól olyan vezetői lesznek, akiket a budapestiek közvetlenül választottak meg, nem pedig pártlistákról. „Budapest vezetése (…) közelebb került a budapesti emberekhez”, márpedig a mai magyar politikai filozófia alapvetése éppen az, hogy a választott vezetők első számú feladata a közösségépítés – mondta. Hozzátette, Tarlós István személyében a szavazók olyan főpolgármestert választottak, aki mindig is tudta, milyen a város valódi arca.

A miniszterelnök szerint Budapest húsz éven át, egészen 2010-ig „vitában állt az országgal”, így gyengült, egyedül maradt. Holott Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős, ha szövetségre lépnek egymással: négy évvel ezelőtt „megkötöttük ezt a szövetséget, mert azt valljuk, hogy sikeres nemzeti főváros nélkül nincs szabad, önálló, sikeres Magyarország” – hangoztatta.

Megújult a város

Felidézte az elmúlt négy évben megvalósított fővárosi beruházásokat, első helyen a 4-es metró ügyének rendezését. „A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól” – folytatta -, ezért megújult a Ludovika, a Várkert Bazár, a Zeneakadémia és az Erkel Színház. Emellett felépült a Budapest Music Center és a Groupama Aréna. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan a Tüskecsarnokot is átadják.

Beszéde végén Orbán Viktor arról szólt, hogy a politika önmagában képtelen lenne megújítani Budapestet: a Sziget sikere, a romkocsmák, a virágzó startupok, az önszerveződő városséták, a tűzfalfestések, a megújuló közterek, az új éttermek, kávéházak, klubok és fesztiválok mind-mind budapesti civil, lakóközösségi vagy éppen üzleti vállalkozások. A politika legfontosabb feladata így szerinte az, hogy teret adjon az itt élő magyarok kreativitásának, hogy itt érezhessék magukat otthon, Európának ebben a városában.

A kormányfő szavait egy Cseh Tamás-dal soraival zárta: „Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest”.

Nagy az egyetértés?

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés ünnepi alakuló ülésén pénteken azt hangoztatta: a kormánypárti képviselőkkel soha nem volt akkora egyetértés, mint most, s valamennyi képviselővel együtt kíván működni pártállástól, érzelmektől, indulatoktól és hovatartozástól függetlenül. Kijelentette azt is: a városért akar tenni.

A főpolgármester szólt arról, hogy számos eredménye van a kormány és a főváros együttműködésének, a továbbiakban is számít a kormányra, s az is számíthat az önkormányzatra. Mint fogalmazott, ennek jeleit a következő öt évben is ki lehet majd tapintani.

A városvezető egyúttal arról is beszélt: Budapest szuverén és szabad város. „Volt már nekünk nagy kommunista barátunk, most van demokrata barátunk” – fogalmazott, kifejtve: akkor is meg akarták mondani, hogy „mit szeressünk és hogy szeressük”, s úgy tűnik ez most is így van. Kijelentette: „magunktól is el tudjuk dönteni, milyen demokráciát szeretnénk és hogyan”.

Megvannak a helyettesek

A határozat értelmében Bagdy Gábor pénzügyi, gazdasági, vagyoni kérdésekért felelős, Szeneczey Balázs a fejlesztésekért, Szalay-Bobrovniczky Alexandra pedig a humán terület főpolgármester-helyettese.

Bagdy Gábor havi illetményét 1 037 057 forintban állapították meg, és 155 559 forint költségtérítésre jogosult. Szeneczey Balázs havi 972 241 forintot kap, költségtérítése pedig 145 836 forint. Szalay-Bobrovniczky Alexandra illetménye havonta 907 425 forint, költségtérítését pedig 136 114 forintban határozták meg.

A főpolgármester fizetését törvény szabályozza: 2013 januárjától az alapilletménye 602 940, az illetménykiegészítése 301 470, a vezetői illetménypótléka 391 911 forint, vagyis összesen havi bruttó 1 296 321 forint illeti meg. Helyetteseinek a fizetését a főpolgármesteri illetmény 70 és 90 százaléka között határozhatják meg.

Tarlós István és helyettesei a főjegyző indítványa szerint hivatali autóra és hivatali telefonra is jogosultak. A személyi döntéseket titkos szavazással hozta meg a közgyűlés, a helyettesek letették hivatali esküjüket. A testület egyhangúlag megválasztotta Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert önkormányzati és rendészeti tanácsnoknak.

Másképp működik majd a testület

Az szmsz-en egyebek mellett a választási törvényből eredő módosításokat vezették át. A közgyűlés összetételére vonatkozik az egyik változás: a testület tagja a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző 9 képviselő. Pontosították a szavazásra vonatkozó előírásokat is, így például beemelték a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét képviselő kerületi polgármesterek igen szavazatának szükségességét.

Megváltozott a képviselők javadalmazása: a kerületi polgármesterek plusz juttatást nem kapnak közgyűlési munkájukért, a kompenzációs listán bejutottak alapdíját pedig csökkentették. A képviselők korábban a főpolgármesteri illetmény 25 százalékát kaphatták, ezt most 15 százalékra csökkentették.

Az szmsz-ből kivették a frakciókról szóló pontokat, továbbá a képviselőcsoportok működéséhez biztosított egyszeri alapellátásokat, egyebek mellett a költségvetési keretet, irodai eszközöket, napilapokat, reprezentációs költségeket. A határozatot a képviselők 23 igen, 7 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el. A bizottsági struktúrákról és a tagokról, tisztségviselőkről november 26-án döntenek majd.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.