Ezek a kötelezettségek
GVH a Monsanto vállalásai alapján kötelezettségként írta elő egyebek mellett, hogy ha a Monsanto összehasonlítja a DEKALB repce vetőmag jellemzőit egy vagy több meg nem nevezett versenytárs termékével, tüntesse fel az állítása alapjául szolgáló információk forrását, valamint a kísérlet nevét.
Azt is előírta a hivatal, hogy amennyiben a Monsanto állítása, illetve összehasonlítása az általa végzett kísérletek eredményein alapul, legalább az alábbi adatokat, információkat tegye közzé: a kísérlet lefolytatásának időszaka; a kísérlet végezésének földrajzi helye; a kísérleti területek száma; a kísérlet során tesztelt termékek száma.
A vállalások vonatkoznak a kommunikációs felületeken jelenleg, illetve a jövőben megjelenő állítások módosítására és megfogalmazására.
Így vizsgál a hivatal
A kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban biztosítható a törvény rendelkezéseivel ellentétes magatartás kiiktatása, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és az ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira.
A nyilatkozat tartalmának mérlegelése után a GVH úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a Monsanto vállalásainak elfogadásával.
A GVH az alábbi körülményeket értékelte
1. a Monsanto az eljárás vizsgálói szakaszában nyújtotta be nyilatkozatát;
2. a kötelezettségvállalással valószínűsíthetően enyhül az észlelt probléma megismétlődésének kockázata;
3. a vállalás túlmutat az adott ügyön, így alkalmas lehet arra, hogy orientálja a versenytársakat és a többi piaci szereplőt;
4. sem a GVH, sem más hatóság nem állapított meg a versenytörvény, a reklámtörvény, illetve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti jogsértést a Monsantoval szemben a jelen döntés meghozatalát megelőző öt évben;
5. a kötelezettségek megfelelnek az ellenőrizhetőség követelményének a vállalások teljesítésének igazolási mechanizmusa alapján.