Sötét mód ikon
2026 június 08
Mégsem veheti el az állam az Erzsébet teret Budapesttől

Mégsem veheti el az állam az Erzsébet teret Budapesttől

Az államfő a Kövér László házelnöknek címzett levelében azzal indokolt, hogy vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, s a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.

A terület egy november 22-én elfogadott törvény erejénél fogva, december 15-ével ingyenesen került volna át az államhoz; ezt az aktív kikapcsolódás lehetőségét ötvöző közösségi tér megteremtésével és működtetésével indokolták.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályban szereplő négy helyrajzi szám egyike maga a 2,6 hektáros Erzsébet tér, ami a fővárosi önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyona. Az önkormányzati törvényre hivatkozva jelezte: az állam vagy más önkormányzat javára történő átruházás a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

Az államfő arra is rámutatott, hogy a jogalkotásról szóló törvény előírja: a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy állami, helyi önkormányzati vagy más szervezetek élhessenek a jogállásukat vagy a feladatkörüket érintő jogszabályok tervezeteinek véleményezési jogával.

Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a jogszabályban előírt eljárás lefolytatását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét a törvényt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.