Sötét mód ikon
2026 július 23
Megnyugtató nyitás Európában

Megnyugtató nyitás Európában

Jól kezdődött a kereskedés

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,37 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,18 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,32 százalékkal emelkedett nyitásban. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,29 pontos emelkedéssel, 27 066,26 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI líra egymással ellentétesen mozgott hétfő délelőtt kilenc órakor. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 47,70 dollárba került, 9 centtel, 0,19 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 4 centtel, 0,09 százalékkal, 46,61 dollárra süllyedt.

Az eurót 1,1056 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,23 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A nap híre?
Az ARM brit chipgyártó árfolyama több mint 45 százalékkal emelkedett a londoni tőzsdén, miután bejelentették, hogy a Softbank japán multinacionális távközlési és internetes cég 32 milliárd dollárért (24,3 milliárd fontért) felvásárolja. Ez részvényenként 1727 pennyt jelent, ami 43 százalékkal haladja meg a pénteki 1189 pennys záróárat. Philip Hammond pénzügyminiszter szerint ez az ügylet azt jelzi, hogy Nagy-Britannia vonzó befektetési célpont maradt a Brexit dacára is. A londoni tőzsdén jegyzett technológiai cégek közül piaci tőkeértéke alapján az ARM a legértékesebb vállalat.

Kivárnak a kereskedők

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a nemzetközi hangulat semleges, nincsenek jelentősebb impulzusok, várhatóan a pénteki török puccskísérletnek sem lesz piaci hatása. A szakértő alacsony forgalomra, a pénteki árak körüli kereskedésre számít a magyar tőzsdén.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában szintén kifejtette, hogy a törökországi katonai puccskísérlet a részvénypiacokon nem érezteti hatását, a devizapiacon is csak a török líra gyengült érdemben. A szakértő a hazai kereskedésben sem számít negatív reakcióra. Enyhe emelkedés jöhet nyitásban, és miután már a múlt hét második felében is alulteljesítő volt a hazai részvénypiac a nemzetközi piacokhoz képest, ez továbbra is fennmaradhat.

Hétfőn kevés adat várható. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) negyedéves foglalkoztatási, a német központi bank pedig szokásos havi jelentését teszi közzé.

Nem járnak rosszul az uniós polgárok

Nagy-Britannia Brexit-ügyi minisztere jelezte, hogy „nagyvonalú” megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról, de azt nem zárta ki, hogy a jövőben, „egy bizonyos időpont után” az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek a jogok. David Davis, aki a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjút, elvetette annak lehetőségét, hogy a Nagy-Britanniába települt hárommillió külföldi unós polgárnak távoznia kellene a brit EU-tagság megszűnése után.

Nem érződik a puccs hatása

A török kormány jelentős tisztogatást hajt végre az elvetélt katonai hatalomátvételi kísérlet következményeként. A péntek esti puccskísérlet után már több mint hatezer embert – katonákat, bírókat, ügyészeket – vettek őrizetbe.

Binali Yildirim török miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy a központi bank, a piacok, a tőzsde és a bankrendszer a megszokott módon működik. A török líra pénteken 5 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest, de hétfő reggel már 2,3 százalékos pluszban állt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Így állnak a piacok
Ázsiában vegyes képet mutattak a vezető tőzsdeindexek hétfőn. Tokióban nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés. Kínában enyhe mínuszban álltak a mutatók amiatt, hogy a legfrissebb adatok szerint júniusban kisebb mértékben emelkedtek a lakásárak, mint az előző hónapban, ami az ingatlanpiac gyengeségét jelzi. Ausztráliában 0,57 százalékos, Hongkongban 0,09 százalékos, Szöulban pedig 0,06 százalékos nyereséget mutattak az indexek zárás előtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.