Felfelé indulnak az indexek
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 44 ponttal, 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX-30 127 ponttal, 1,2 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 70 ponttal, 1,5 százalékkal növekedhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 50 pontos, a DAX-ra 123 pontos, a CAC-40 indexre pedig 69 pontos emelkedést jelzett előre.
Amerikai hírek érkezhetnek
Fontosabb makrogazdasági mutatók nem várhatóak Európában, míg a tengerentúlon közzéteszik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatalakító testületének legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvet, illetve a New York-i tőzsde zárása után a hagyományoknak megfelelően az Alcoa alumíniumipari óriásvállalat negyedéves beszámolójának közzétételével elindul a gyorsjelentési szezon.
Felkészülnek a kilépésre
A görög válságot illetően kedden tartott euróövezeti tanácskozások után az első számú vezetők úgy nyilatkoztak, hogy ez a pár nap döntő jelentőségű lesz. Vasárnap összeül az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, és az a nap a végső határidő arra, hogy sikerüljön tető alá hozni a megállapodást Görögországgal. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt közölte: erőteljesen ellenzi Görögország kilépését az eurózónából, de ha a görög kormány nem teszi meg, amit meg kell tennie, akkor nem fogja tudni megakadályozni azt.
„A bizottság mindenre felkészült. Részletesen kidolgozott forgatókönyvünk van a Grexitre” – jelentette ki most először a bizottság elnöke. Az euróövezeti csúcstalálkozón a görög miniszterelnök vállalta, hogy az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus jogi keretein belül, szigorú gazdaságpolitikai feltételekhez kötötten írásban fog támogatásért folyamodni.
Megállapodtak abban is, hogy a görög kormány legkésőbb csütörtökre részletes és átfogó reformtervet készít, amelyet a hitelezés koordinálásáért és a reformintézkedések ellenőrzéséért felelős intézmények – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – kiértékel és az eurózóna pénzügyminiszterei elé terjeszt.
Így zártak tegnap a tőzsdék
Változékony kereskedés után emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,58 százalékkal süllyedt, 1476,95 ponton, újabb közel öthavi mélyponton zárt kedden, 7,92 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.