2024 április 18

Megnyílt a China Smart Expo 2014

84 cég mutatkozhat be

Orbán Viktor miniszterelnök februári kínai látogatása is hozzájárult a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődéséhez – tette hozzá a helyettes kormányzó. A mostani bemutatóra 84 céget választottak ki, valamennyi piacvezető a tartományban. Van közöttük elektronikai, gépipari és háztartási eszközöket gyártó vállalkozás is.

Magyar részről Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese szólalt fel a megnyitón. Kiemelte, hogy a felmerülő gazdasági problémákra Magyarország jobb válaszokat ad, mint az Európai Unió. Az elmúlt 4 év gazdasági eredményei közül pedig kiemelte a növekedést, a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, valamint a foglalkoztatás növekedését, amely „szinte elérte a szocializmus korabeli szintet”. A magyar-kínai gazdasági, valamint kulturális együttműködést stratégiai jelentőségűnek nevezte a frakcióvezető-helyettes.

Konferencia is kezdődik

Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Tartomány kereskedelmi osztálya és a Kuanghszi Nemzetközi Kiállítási Iroda, a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara, valamint a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) és a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) támogatásával együttműködési konferencia kezdődik csütörtökön délután.

Ezen a kínai fél mintegy 150 tagú delegációval – zömében vállalatvezetővel – képviselteti magát. A konferencián felszólal Berényi János, a Nemzetközi Külgazdasági Hivatal elnöke, Vang Hungliang, a kínai nagykövetség kereskedelmi tanácsosa, és a Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Tartomány kormányzó helyettese, Csang Hszicsin is.

Egyre szorosabb az együttműködés

Az elmúlt években Kuanghszi egyre közelebbi együttműködést folytatott több EU-s országgal, így Magyarországgal is. Tavaly a tartomány és az EU 1,76 millió dolláros kereskedelmet folytatott. Magyarország Kuanghszi fontos kelet-közép-európai kereskedelmi partnere.

Az elmúlt években Kína és Magyarország gazdasági és kereskedelmi együttműködése egyre szorosabbá vált. A 2013-as statisztikai adatok szerint, a kétoldalú külkereskedelmi forgalom elérte a 8,41 milliárd amerikai dollárt, amely az előző évhez képest 4,3 százalékos növekedést jelent. Múlt év végéig a magyarországi kínai beruházások értéke 2,96 milliárd dollár volt, míg a Kínában megvalósult magyar beruházások összértéke 357 millió dollárt tett ki.

A Kuanghszi Csuang Nemzetiségi Autonóm Tartomány – Kína egyik leggyorsabban fejlődő tartományainak egyike – Dél-Kína tengerpartjánál terül el, külkereskedelmi forgalma 2013-ban évi 11,4 százalékos növekedéssel elérte a 32,8 milliárd dollárt. A növekedés mértéke 3,8 százalékponttal magasabb, mint az országos átlag.