Sötét mód ikon
2026 július 24
Meglepetést produkált a magyar gazdaság

Meglepetést produkált a magyar gazdaság

Ezt megelőzően legutóbb 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP éves összehasonlításban.

A növekedést alapvetően a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,8%-kal növekedett a bruttó hazai termék.

A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

gdp

Murai Bálint, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: alapvetően a mezőgazdaság, az ipar, ezen belül a járműgyártáshoz kapcsolódó ágazatok, valamint az építőipar teljesítményének bővülése okozta a növekedést. A tavalyi alacsony bázis szintén szerepet játszott az idei harmadik negyedévi adatban.

A KSH csütörtökön közölt adatsorából kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 0,1 százalékos második negyedévi GDP-növekedést 0,4 százalékra, az első negyedévi növekedést pedig 0,6 százalékról 0,9 százalékra változtatta a KSH a felülvizsgált adatok alapján. A tavaly harmadik negyedévi adatot stagnálásról (100,0 százalék) ismét 0,2 százalékos csökkenésre változtatta a KSH, amiből az következik, hogy a múlt év második negyedévétől technikai recesszió volt Magyarországon a 2012-es esztendő végéig.

A felülvizsgált adatok nem változtattak azon, hogy 2012-ben a GDP 1,7 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 1,6 százalékkal nőtt 2010-hez viszonyítva.

A GDP mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind a naptárhatás kiszűrésével 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos növekedést mutatnak.

2013 első három negyedévében a gazdaság a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 0,7 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított mutató szerint pedig 0,6 százalékkal emelkedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.