Sötét mód ikon
2026 július 02
Meglepetést okozott a kínai GDP

Meglepetést okozott a kínai GDP

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 6,9 százalékkal nőtt a június végével záródott három hónapban éves szinten. Elemzők némileg kisebb, 6,8 százalékos bővülésre számítottak az első negyedévi ugyancsak 6,9 százalékos növekedést követően.

A kormány az idei évre „6,5 százalék körüli” gazdasági növekedést vár a tavalyi 6,7 százalék után, ami 26 éve a legkisebb GDP-bővülés volt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a kínai gazdaság idén a tavalyi hasonló ütemben, 6,7 százalékkal nő. Az idei második negyedévben a GDP 1,7 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, ami megegyezett a szakértők által várt szintnek, és felülmúlta a gazdaság első negyedévi 1,3 százalékos teljesítménynövekedését.

Ugyancsak hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy a kínai ipari termelés három hónapja legnagyobb ütemben, 7,6 százalékkal nőtt júniusban tavaly júniushoz képest. Ez jóval felülmúlta a szakértők által várt 6,5 százalékot és nagyobb volt a májusi 6,5 százalékos ipari termelésnövekedésnél.

A kínai statisztikai hivatal arról is beszámolt, hogy 2015 decembere óta legnagyobb mértékben, 11 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom júniusban, nagyobb ütemben a várt 10,6 százaléknál és a májusi 10,7 százaléknál.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.