Sötét mód ikon
2026 június 08
Megindult az olaj árfolyama

Megindult az olaj árfolyama

Emelkedéssel nyitotta a hetet az olaj

A hétvégén tartott konferencián az OPEC vezető országának képviselője, Ali Al-Naimi szaúdi olajminiszter úgy nyilatkozott, hogy az olajpiac ismét magára fog találni, az árfolyam esetében pedig erősödés jöhet. Véleménye szerint a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is az egyik legfontosabb energiaforrásként funkcionálhatnak. A szaúdi miniszter szerint az idei évben az olaj iránti kereslet a vártnál gyengébb volt, számszerűen a napi 1,2 millió hordós keresletbővülés helyett csupán napi 700 ezer hordós bővülést tapasztaltak.

Felfelé tart az olaj

Pozitív korrekciót követően az amerikai WTI olaj jegyzése visszatért a múlt héten tapasztalt magas szintekre. A mai kereskedés alatt iránykeresés jellemzi a jegyzés mozgását, látszólag tartja az 58 dollár közeli szinteket. A Brent olaj is erősödni tudott, a 60 dolláros árfolyamszint komoly támasznak bizonyult, innen fordult és kapaszkodott vissza 62 dollár közelébe.

A februári szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 57,8 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén februári szállítású Brent olajjal 62,3 dolláron kereskednek.

Az OPEC tagok közül Szaúd-Arábia volt az, aki mindvégig azt hangoztatta, hogy nem szükséges a termelés csökkentése az árfolyam védelmének érdekében. Al-Naimi szerint a gazdasági teljesítményüket nem befolyásolja a gyengébb olajár, a jövő évet illetően már 4% feletti GDP-növekedéssel számolnak. Az olajminiszter az olajtermelésre is kitért. Véleménye szerint a nem OPEC tagok és a szervezet közti kooperáció hiánya, valamint a dezinformáció miatt esett az olaj ára. Kiemelte, hogy az ország továbbra is elzárkózik az olajtermelés csökkentése elől.

Az amerikai árupiaci felügyelet (CFTC) szerint erősödött a nettó vételi pozíciók száma a december 16-val záródó héten. Augusztus óta nem emelkedett ilyen nagymértékben (+26,5 ezer db) a spekulatív pozíciók száma, melyek 217 ezer darabra duzzadtak az elmúlt héten. Az amerikai dollár a hét elején némileg veszített lendületéből, a főbb devizákkal szemben számított dollár index azonban így is 5 éves csúcspontja körül mozog. A dollár árfolyamának csökkenése olcsóbbá tette a devizakülföldiek számára a dollárban jegyzett nyersanyag vételét.

1 200 dollár körül ingadozik a sárga nemesfém

Az ázsiai piacokon tovább erősödtek a fizikai nemesfém vásárlások. A sanghaji aranytőzsde (Shanghai Gold Exchange) forgalma a múlt hét végére 2013 áprilisa óta nem látott magas szintre ugrott.

arany_gtvA svájci UBS bank közleménye szerint a svájci aranyexport idén még nem látott szintre bővült, az aranyfinomítók pedig teljes kapacitással üzemelnek az év végén. Az amerikai dollár kismértékű gyengülése is segítheti az árfolyam erősödését, ugyanakkor hosszabb távon nem számíthatunk a dollár árfolyamának csökkenésére.

Az ázsiai vásárlások mellett Oroszország jegybankja is növelte aranytartalékait. A központi bank készletei 118 ezer tonnára emelkedtek december elején, derült ki a jegybank közleményéből. A legnagyobb aranykészletekkel rendelkező befektetési alap, az SPDR készletei 0,4%-kal nőttek múlt hét pénteken.

Indiában erős hónapot zártak novemberben. A világ második legnagyobb nemesfém felvevő piaca 38%-os keresletbővülésről jelentett az elmúlt hónapban, mellyel a havi behozatal 151 tonnára ugrott. India az év eleji szigorítást követően enyhített az aranyra kirótt importvámon, amelyre azért volt szükség, hogy sikerüljön megfékezni a folyófizetési mérleg deficitének elmélyülését. A kiugróan magas novemberi forgalom vélhetően a fesztiválszezonnak volt köszönhető, ugyanis a decemberi forgalom a legfrissebb adatok szerint eddig mindössze 15 tonna.

Az azonnali szállítása (spot) arany árfolyama jelenleg 1 196 dollár körül mozog unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.