A döntés előzményeit illetően annyit mindenképp ki kell emelni, hogy az elmúlt hetekben a bank vállalkozói ügyfeleinek levelet küldött, amelyben arról értesítette az érintetteket, hogy a különadó teherből eredő költségnövekedést visszamenőlegesen érvényesíti majd a díjakban. Az akciót erős sajtóvisszhanggal kísért felháborodással fogadták az ügyfelek, s a megjelent hírek alapján a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) is aggályosnak értékelte a lépést.
Az ügyfelek győzték meg a bankot
Patai Mihály szerint az eredeti döntés – a PSZÁF sajtóban megjelent véleményével szemben – jogilag védhető volt. A bank álláspontját az ügyfél-elégedettség megtartása érdekében változtatta meg.
Költségcsökkentés jön
Ezt követően jelentette be a bank a döntés megváltoztatását. Patai Mihály elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón azt jelezte, hogy a rendkívüli terhet jelentős költségcsökkentéssel, a fiókok összevonásából adódó létszámleépítéssel, illetve piaci növekedéssel tervezik ellensúlyozni.
Az államháztartás által tervezett tranzakciós illetékekből származó bevétel elmaradását pótló, törvényben előírt egyszeri befizetési kötelezettséggel, az úgynevezett 208 százalékosnak nevezett illetékkel újabb súlyos terhet kapott a bankrendszer. Ez a tény a jelentős pénzforgalmú vállalati ügyfélkörben komoly piaci részesedéssel rendelkező UniCredit Bankot is arra késztette, hogy a befizetési kötelezettség okozta kiadás ellensúlyozásáról gondoskodjon – magyarázta a helyzetet a vezérigazgató.

Fiókbezárás, létszámleépítések
A rendkívüli – az UniCredit számára – mintegy 6,8 milliárd forintnyi teher ellensúlyozását szolgáló egyik elem, a költségcsökkentés a működés minden olyan részét érinti, ami az ügyfeleik által megszokott magas szolgáltatási színvonalat, ezek fejlesztését nem veszélyezteti, így a pénzintézetnek jelentős mértékben kell tovább növelnie hatékonyságát.
A konkrét lépéseket illetően annyi hangzott el, hogy a Budapestre tervezett fiókösszevonások várhatóan 15 egységet érintenek. A létszámleépítés keretében előre láthatóan néhány tucat dolgozóról van szó, de konkrét szám egyelőre nincs. Most tárgyalnak az üzemi tanáccsal.