A tervek
A tájékoztatás szerint a 2014 áprilisa óta tárgyalt megállapodás, amelyet szerdán 567 szavazattal 65 ellenében, 31 tartózkodás mellett szavaztak meg, bővíteni fogja a kétoldalú kereskedelmet, előmozdítja a párbeszédet és a gazdasági együttműködést, továbbá „számos többoldalú projekt közös cselekvési tervének kidolgozását segíti majd”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Az EP képviselői a vita során a Kubával szemben alkalmazott összes gazdasági korlátozás feloldását kérték azzal az indokkal, hogy a korlátozó intézkedések közvetlen negatív hatással vannak a kubai lakosságra is.
A két fél egymással támasztott elvárásai
A kétoldalú megállapodásnak hozzá kell járulnia a kubai állampolgárok életkörülményeinek és szociális jogainak javításához – szögezték le. Hangsúlyozták, hogy a kubai kormánynak a nemzetközi normákhoz kell igazítania emberi jogi politikáját és ratifikálnia kell az ENSZ valamennyi emberi jogi egyezményét.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A képviselők arra emlékeztettek, hogy a tervezett megállapodás olyan rendelkezést is tartalmaz, amely lehetővé teszi alkalmazásának felfüggesztését, ha az emberi jogok csorbát szenvednek.