Minden mínuszban
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,61 pontos csökkenéssel, 27 802,18 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,24 százalékkal gyengült.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,69 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,47 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,56 százalék veszteséget mutatott.
Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,87 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,64 százalékkal csökkent a keddi nyitáskor.
Korrigál az olaj
Kedden az olajár lefelé korrigált. Az európai tőzsdék nyitásakor a Brent 0,77 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 47,98 dolláron, a WTI pedig 0,70 százalékkal, 45,42 dolláron. Az arany határidős jegyzése 0,48 százalékkal, unciánként 1353,95 dollárra emelkedett. A dollár gyengült, az eurót 0,53 százalékkal erősebben, 1,1242 dolláron jegyezték.
A forintra figyel mindenki
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, még javában tart a nyár, a hétfőihez hasonló oldalazó mozgást vár a BÉT-en kedden, feltehetően alacsony forgalom mellett. Kiemelte a délelőtt 11 órakor megjelenő német üzleti hangulatindexet és a délutáni ipari termelési adatot az Egyesült Államokból, amik hatással lehetnek a kereskedésre a nemzetközi és a magyar piacokon is.
Elmondta, az OTP nagyon erős volt az elmúlt napokban és elképzelhető, hogy lassan „célkeresztbe veszi” a rendkívül fontos 7400-as szintet, amit először 2010-ban, majd két hónapja célzott meg.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárja szerint alacsony forgalom mellett pozitív tartományban nyithat a BUX, nem érkezett piacmozgató hír a főbb magyar részvényekkel kapcsolatban.
A kereskedők inkább a devizapiacra figyelnek, mivel a forint kereskedése az euró ellenében 310 alatti szinteken folytatódik. A Bloomberg hírügynökség arról ír, hogy egy évtizede nem látott alacsony szintekre csökkent a forint árfolyamának változékonysága. A hírügynökség szerint az alacsonyabb volatilitás a jegybank számára világosabb képet vázol szeptemberi döntése előtt, ahol újabb monetáris lazításokról dönthetnek.
Vegyes a kép Ázsiában
Hétfőn az amerikai tőzsdék is nyereséggel zártak, a főbb mutatók 0,3-0,5 százalékkal emelkedtek. Az ázsiai tőzsdék viszont a keddi globális kereskedési napot már vegyes eredménnyel indították el. Az európai kezdés előtt két órával Tokió egy százalékkal veszteségben járt, a sanghaji és sencseni tőzsdék közös indexe, a CSI300 pedig 0,28 százalékkal gyengült. Hongkong viszont 0,15 százalékkal, Szöul 0,12 százalékkal erősödött.
Mire számítsunk?
Kedden főként az Egyesült Államokból érkeznek majd piacbefolyásoló jelentőségű júliusi makrogazdasági adatok: a fogyasztói árindex, a lakásépítések és az ipari termelés.
Az európai tőzsdékre hatással lehet még a német ZEW gazdaságkutató intézet augusztusi német és euróövezeti gazdasági hangulatindexe is. Negyedéves eredményét a nagyobbak közül a BHP Billiton és a Celebi Ground Handling teszi közzé kedden, a Fiat Chrysler Automobiles Europe pedig a júliusi értékesítési adatait hozza nyilvánosságra.
Innen indultak az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,90 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 27 868,79 ponton zárt hétfőn.
Hétfőn az európai tőzsdék többségében nyereséggel zártak, a főbb piacok közül csak a párizsi és a lisszaboni végzett negatív eredménnyel.
A párizsi CAC-40 index 2 ponttal, 0,05 százalékkal 4497 pontra csökkent hétfőn. A londoni FTSE-100 index 25 ponttal, 0,36 százalékkal 6941 pontra, a frankfurti DAX index 25 ponttal, 0,24 százalékkal 10 739 pontra emelkedett.
Újabb rekordok dőltek meg Amerikában
Rekordmagasan zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 59,44 ponttal, 0,32 százalékkal, 18 635,91 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 6,1 ponttal, 0,28 százalékkal emelkedett, és 2190,15 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 29,12 ponttal, 0,56 százalékkal erősödött, és 5262,02 ponton zárt.