Sötét mód ikon
2026 július 23
Megállapodásra jutottak a Mercedesnél

Megállapodásra jutottak a Mercedesnél

Az közlemény szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az elmúlt időszakban számos bérfejlesztésre vonatkozó tárgyalást folytatott a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel, valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével.

A bértárgyalások eredményeként a szervezetek végül kétéves bérmegállapodást kötöttek, melynek értelmében a vállalat 2017 áprilisától minden munkavállalójának 10 százalékos, majd egy év múlva, 2018 áprilisától újabb 10 százalékos alapbéremelést biztosít.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A Mercedes vezetősége ugyan már korábban megegyezett egy többlépcsős, két évre szóló bérfejlesztésről a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével, ennek mértékét azonban a Vasas szakszervezet kevesellte, így a megállapodást nem írta alá, és november végén kétórás , hajnali sztrájkot hirdetett a kecskeméti Mercedes-gyárban.

A mostani megállapodás után László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a szervezet honlapján úgy fogalmazott: „a tárgyalások első fordulójában, néhány hónapja még csak 4-5 százalékos bérfejlesztést ajánlott a gyár, azt követően sokáig 7 százalék körüli alapbéremelés körvonalazódott, most viszont aláírták a felek a két évre szóló, évente 10 százalékos bérnövekedésről szóló megállapodást.”

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.