Sötét mód ikon
2026 július 25
Még több tízezren válthatnak biztosítót a héten

Még több tízezren válthatnak biztosítót a héten

„Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz. Emiatt pénteken már az összehasonlító portálok is csak korlátozásokkal fogadnak be ilyen megbízásokat” – figyelmeztet Sebestyén László, a piacvezető biztosítási portál, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

„A Netrisk.hu például az aznap 12 óráig beérkezett megrendelések esetében vállalja át a felmondásokat azzal a feltétellel, hogy az ügyletre rendelkezik érvényes alkuszi megbízással” – teszi hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Annak az autósnak, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő, idén még kizárólag írásban közölt felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosítójához, az alapesetben a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább  a jelenlegi kötelező biztosítását.. Ha ennek ellenére egy másik   szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben és formailag megfelelő módon gondoskodni..

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét pedig legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény rendelkezése szerint törölniük kell.

Aktuális helyzetkép
A Netrisk.hu-nál eddig leadott több mint 30 000 megrendelés összegzése alapján megállapítható, hogy továbbra is három biztosító: a K&H, az Allianz és az Union köti az év végi évfordulós szerződések közel kétharmadát. Ez a sorrend a kampány végéig már érdemben nem változik. Az eddig megrendelt  szerződések baleseti adóval növelt átlagos díja 21 800 forint körül alakult. Azok az ügyfelek, akik végül váltottak, átlagosan 6000 forint körüli összeget takarítottak meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.