Sötét mód ikon
2026 június 09
Még több kedvezményt kapnak a Széchenyi Kártyások

Még több kedvezményt kapnak a Széchenyi Kártyások

Kamattámogatás jár a hitelhez

A kormány a tavaly decemberi kormányhatározat szerint a Széchenyi Kártya folyószámlahitel keretében a 2015. január 1. és 2015. december 31. között megkötött, illetve felülvizsgálat keretében meghosszabbított hitelszerződésekhez 10 millió forint hitelösszegig legfeljebb 365 napra 1 százalékpont kamattámogatást biztosít.

A maximum 25 millió forintos hitelekhez pedig a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezességvállalás éves díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,75 százalékát.

A június 24-re datált módosító határozat szerint a kezességvállalási díjhoz a támogatás ezután a legfeljebb 50 millió forintos hitelekhez, 25 millió forint hitelösszegig vehető igénybe. A módosítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Csak állami garancia mellett él a támogatás

A kormány tavaly decemberi határozatában rendelkezett arról is, hogy a Széchenyi Kártya Program keretében 2015. január 1. és 2015. december 31. között megkötött Széchenyi Forgóeszközhitel szerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére évi 2 százalékpont kamattámogatást, a Széchenyi Beruházási Hitel, a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít.

Emellett a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít az adott ügylet futamidejének első három évére azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességi díj vetítési alapjának 0,75 százalékát. Kezességi díjtámogatás csak közvetlen állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezességvállalás díjához kapcsolódhat. A kamattámogatás és kezességi díjtámogatás forrása a határozat szerint az éves költségvetési törvényben meghatározott gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.