Nem fog egyik pillanatról a másikra sikerülni
Egyes citybeli házak várakozásai szerint mindazonáltal a megállapodás így is tartósan alacsony olajárakat eredményezhet.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő londoni iparági elemzői keddi helyzetértékelésükben kiemelték, hogy Irán jelenleg napi 1,1 millió hordó olajat termel a szankciók foganatosítása előtt mért 2,5 millió hordós csúcs helyett. A cég szerint ha elkezdődik a szankciók feloldása, Irán emelheti kitermelését, de éppen az eddigi szankciók miatt valószínű, hogy termelőkapacitásának csak egy részét tudja ismét munkába állítani érdemi beruházások nélkül.
A Fitch elemzőinek becslése szerint jövőre a szankciók szigorítása óta elvesztett napi 1,4 millió hordós kitermelési kapacitásnak – vagyis a jelenlegi szint és a szankciók előtti csúcs különbségének – nem egészen a felével növekedhet az iráni nyersolajtermelés. A kiesés fennmaradó részének ledolgozásához a Fitch Ratings szakértői szerint jelentős beruházásokra és szakértelemre lesz szükség, és Irán ehhez valószínűleg nemzetközi olajtársaságok partneri együttműködését kéri majd.
Egy rossz mozdulat, és visszatérnek a szankciókhoz
Az ilyen fejlesztési programok elfogadása azonban rendszerint hosszú hónapokat, végrehajtásuk pedig gyakran éveket vesz igénybe, mivel az olajcégek és a velük tárgyaló kormányok is a maguk szempontjából a lehető legjobb feltételek elérésére törekszenek – áll a hitelminősítő keddi londoni elemzésében.

Ráadásul az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról és ellenőrzéséről most létrejött egyezmény nyitva hagyja a szankciók újbóli bevezetésének lehetőségét arra az esetre, ha Irán nem teljesíti vállalásait. E bizonytalansági tényező miatt valószínűtlen, hogy a nemzetközi olajipari vállalatok sietve lekötnék egyébként is feszített beruházási költségvetésük jelentős hányadát iráni fejlesztési programokra, függetlenül az elérhető előnyöktől – jósolták a Fitch londoni elemzői.
40 millió hordója van elfekvőben
A ház szerint a piacon jövőre várhatóan megjelenő pótlólagos iráni olaj valószínűleg késlelteti valamelyest az olajárak visszaerősödését, de a Fitch szakértői így is a nyersolaj drágulásával számolnak 2016-ban, a kereslet növekedése és az olajárak tavalyi összeomlása után visszafogott kitermelési beruházások miatt.
A Fitch Ratings elemzőinek előrejelzése szerint azonban két-három évig biztosan eltart, mire a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára visszatér a 80 dollár körüli szintekre. A cég szerint a fő bizonytalansági tényező az Irán által tárolt 40 millió hordó olajkészlet, de a hitelminősítő arra számít, hogy Irán – éppen az elérhető ár maximalizálása végett – ezt a mennyiséget csak fokozatosan engedi rá a piacra.
Marad az alacsony ár?
Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az iráni olajkínálat ennél robusztusabb ütemű felfutására számít. A ház keddi helyzetértékelése szerint mivel a termelésből kivont iráni olajkutakat a szankciók szigorítása után rendezett körülmények közepette zárták le, ezeknek a mezőknek az újbóli megnyitása néhány hónapon belül érezhetően megemelheti a globális kínálatot.

Ráadásul Iránnak jelentős tartalékolt készletei is vannak, amelyeket szinte azonnal a piacra tud vinni. A CEBR londoni elemzői ennek alapján azzal számolnak, hogy jóllehet a Brent magához tér valamelyest az iráni atomprogramról kötött megállapodás bejelentése utáni árfolyamveszteségekből, hordónkénti ára azonban az idei év hátralévő részében is 60 dollár körüli szinteken marad.