Totális siker
Szavai szerint minden korábbi stabilizációs kísérletnél sikeresebb volt az Orbán-kormány vezette újkori magyar stabilizáció. Hozzátette, ennek igazi értékét az adja, hogy a válságkezelésre szoruló európai uniós országok makrogazdasági számait figyelembe véve Magyarország hajtotta végre a legsikeresebb válságkezelést, az ország minden makrogazdasági mutatóban sikeres.
Példaként említette a csökkenő államadósságot, a 3 százalék alatti államháztartási hiányt, a folyamatosan emelkedő foglalkoztatottságot és a csökkenő munkanélküliséget. A siker kulcsának a munkát ösztönző, munkahelyteremtésre ösztönző adórendszert nevezte, és hangsúlyozta, az egykulcsos szisztémát meg kell védeni.
E siker különösen annak köszönhető, hogy „megtaláltuk a saját utunkat”, a magyar modellt – mondta a jegybankelnök, aki hangsúlyozta, új gazdaságfilozófiát, új gazdasági képletet vezettek be.
Az MNB mint motor
Az MNB-ről szólva Matolcsy György arról beszélt, hogy az alapkamat-csökkentéssel, a növekedési hitelprogrammal és a devizahitelek forintosításával a központi bank az elmúlt két évben jelentősen hozzájárult a gazdasági növekedéshez. A forintosítással kapcsolatban megjegyezte, ha későbbre hagyták volna, 70 százalékkal is emelkedhetett volna a devizahitelesek törlesztőrészlete.

Közölte azt is, hogy 2015 végétől, 2016 elejétől az MNB már nem a gazdaság dinamizálásának egyik motorja lesz, hanem a saját útján járó Magyarország, annak gazdasági-pénzügyi rendszerének őrzője, stabilizátora. Megóvjuk a sikeresen a maga útját járó országot a külső és a belső támadásoktól – fogalmazott.
A jegybankelnök célként végül annak elérését határozta meg, hogy 2020-ig Magyarország a régió legdinamikusabban fejlődő gazdasága és a Kárpát-medence legvonzóbb életminőséget kínáló országa legyen.
Remények és tragédiák
A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett konferencián Boross Péter volt miniszterelnök hangsúlyozta: az elmúlt 150 évben Magyarország akkor fejlődött, akkor volt tele reményekkel, amikor a mai fogalmakkal mérsékelt jobboldali kormányzás működött az országban. Kijelentette: minden más irányzat esetében tragédia, baj történt, amelyet a mai napig sem tudott kiheverni az ország.
A korábbi kormányfő kifejtette: a mérsékelt jobboldaliság ismérve az erős patriotizmus, a konzervatív attitűd, a múlt megbecsülése és a tapasztalatok tisztességes felhasználása. Ez az irányzat ideológiamentes, de eszményektől vezérelt – tette hozzá.

Úgy vélte, az országban egységet kell létrehozni, hogy az igazán meghatározó, a nemzet sorsát érintő kérdésekben együtt lehessen fellépni. Emellett fontos, hogy tartós vezérléssel lehet igazán eredményeket elérni, és szükségesek a stabil makrogazdasági alapok is – magyarázta. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a kormány és a parlament képes volt használható, alkalmazható és betartható alaptörvényt adni az országnak.
Boross Péter arra is kitért, hogy okosan és célszerűen kell centralizálni az országban, meg kell teremteni a szervezetek és a személyek között összhangot, és vezetésre képes embereket kell kinevezni. Meglátása szerint „megnyugtató és eredményes állapot” jellemzi a mostani kormányt, amely – tette hozzá – talán két miniszterrel még bővülhetne.